A britek szinte tíz percet sem bírnak ki mobiltelefonjuk nélkül

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


Szinte tíz percet sem bírnak ki a britek a mobiltelefonjuk nélkül, átlag 12 percenként “ránéznek” készülékükre csütörtökön ismertetett adatok szerint.

Az elmúlt évtizedben kialakult a digitális függőség kultúrája, a felnőttek negyven százaléka az ébredés utáni első öt percben biztosan ellenőrzi telefonját – derült ki a brit távközlési felügyelet (Ofcom) jelentéséből.

    A 35 év alattiak 65 százaléka rögtön az ébredés után a mobiljáért nyúl, 60 százalék pedig még a lefekvés előtti öt percben is használja készülékét.

hirdetés

Az okostelefonok rendkívül elterjedtté váltak a szigetországban: míg 2008-ban csak az emberek 17 százalékának volt, addig manapság már 78 százalékának van. A 16 és 24 év közöttiek körében még ennél is magasabb, 95 százalékos ez az arány.
A felmérés szerint az emberek 71 százaléka sohasem kapcsolja ki a telefonját, 78 százalék pedig úgy gondolja, élni sem tudna nélküle.
Az Ofcom évente közölt adatai szerint 2017-ben először csökkent a mobilhívások időtartama, az emberek egyre inkább az internetes üzenetküldő szolgáltatásokat, köztük például a WhatsAppot és a Facebook Messengert használják. A nők többet interneteznek a telefonjukon, mint a férfiak, különösen a 18-34 év közötti korosztály.
“Az elmúlt tíz évben megváltozott az emberek élete az okostelefonok elterjedésével, az internethez való jobb hozzáféréssel és az új szolgáltatásokkal. Legyen szó akár a rugalmas munkáról, a hírfogyasztásról vagy az internetes vásárlásról, sokkal több dolgot tudunk menet közben intézni, mint korábban valaha” – fogalmazott az Ofcom piackutatási vezetője. Ian Macrae hozzátette, míg sokan állandó kísérőjükként nagy becsben tartják az okostelefonjukat, néhányan túlterhelőnek érzik az internetet vagy épp ellenkezőleg, frusztrálónak, ha nincsenek fent a világhálón.

energiaoldal.hu – MTI

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?