A pénzügyi szektornak az éghajlatváltozás elleni küzdelem mögé kell állnia

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


A pénzügyi szektornak teljes súlyával az éghajlatváltozás elleni küzdelem mögé kell állnia, mert évi 180 milliárd euró finanszírozási hiány mutatkozik a párizsi klímakonferencián 2015 decemberében  kitűzött   kibocsátáscsökkentés terén – jelentette ki Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke, euróért és szociális párbeszédért felelős biztos csütörtökön Brüsszelben.

Az Európai Bizottság által szervezett, a klímaváltozás elleni küzdelem célkitűzéseinek megvalósulását serkentő konferencián tartott előadásában az uniós biztos kijelentette, Európa büszke arra, hogy csupán két és fél évvel a párizsi megállapodás aláírása után vezető szerepet tölt be az éghajlatváltozás elleni globális küzdelemben.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban megfogalmazott célok teljesítése komoly hiányosságokat mutat, amelyet a rendelkezésre álló források hiánya okoz. A közpénzek önmagukban nem lesznek elégségesek az hiány pótlására, a pénzügyi szektor jelentős hozzájárulására van szükség – hangsúlyozta. Közösen és gyorsan kell cselekedni, különben “kifutunk az időből” – fogalmazott.

Michael Bloomberg, az ENSZ éghajlatváltozásért felelős különmegbízottja beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem sikerét fenyegethetik Európa és az Egyesült Államok között egyes gazdasági kérdésekben megjelent feszültségek és a korábbi jó együttműködés akadozása.
Kijelentette, csak összefogás és anyagi áldozat által érhető el eredmény. Senki sem teheti meg, hogy nem foglalkozik a környezet megóvásával, mert a természeti környezet változása a gazdaságra, és ezzel a mindennapi életre is komoly hatással lesz – húzta alá.

hirdetés

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszédében kijelentette, másként kell gondolkodni Európa és az egész Föld jövőjéről, ahogy a gazdaságról és a finanszírozásról is. Újabb szereplőket kell bevonni a klímavédelem területén kitűzött célok sikerét veszélyeztető hiányosságok kezelésére. A finanszírozási szektor szemléletét alapjaiban kell átalakítani, hogy a zöld energiára való átállás élharcosává váljon annak érdekében, hogy az Európai Unió a fenntartható beruházások globális célpontja legyen a jövőben.

Nem létezik nagyobb beruházási megtérülés, mint egy egészséges bolygó egészséges gazdasággal – tette hozzá.
A 2015 decemberében rendezett párizsi klímacsúcs résztvevői megállapodást fogadtak el arról, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, és megfogalmazták azt a célt, hogy a felmelegedés ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot.

 

Forrás: energiaoldal.hu – MTI

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?