Átment: megszavazta a parlament a 100%-os LPG-adóemelést.

Megosztom
  • 3
  •  
  •  
  •  
  •  


A tegnapi nap folyamán jelentős fölénnyel, 236 igen szavazattal, 12 nem ellenében, 74 tartózkodás mellett került elfogadásra az LPG adójának 100 (125?) százalékos emelése.

Az indoklás szerint az adóemelés célja az egészségügy többletforrásokhoz juttatása. A Minisztérium szerint valamennyi adómérték-emeléssel érintett termék fogyasztása egészségkockázatot hordoz, így a bevétel-növelés mellett az egészségpolitikai célok akként is teljesülnek, hogy e termékek kereslete csökken.

hirdetés

Érdekes fejlemény, hogy a dohánytermékek adója végül a korábban tervezettnél kisebb mértékben, de nem két, hanem egy lépésben nő, a jövő év helyett már december 1-jén. Az LPG esetében (ami az egyik legkevésbé környezetszennyező üzemanyag és többek munkavégzéséhez is kötődik) nem történt enyhítés.

A kérdés persze az, hogy ez az árak szintjén mit is jelent. Egy liter gáz ára jelenleg 240 Ft körül van, ebből a jövedéki adó durván 26 forint literenként. A kétlépcsős áremelés – figyelembe véve, hogy a második emelés már a megemelt összegre vonatkozik – 125%-os növekedésnek felel meg, erre jön még a 27% ÁFA, hisz a jövedéki adó után is adózunk. Így, ha csak az autógáz jelenlegi nettó árával számolunk, jövő májustól 281 forintra nőhet az ár. Ha pesszimisták vagyunk, és feltételezzük, hogy a gáz ára is emelkedik legalább annyit, mint tavalyról idénre, azaz 20-25 forintot, az azt jelenti, hogy jövő ilyenkorra 300 Ft/literig is nőhet az autógáz ára.

A Nemzetgazdasági Minisztérium hatásvizsgálata szerint a törvényjavaslat intézkedéseivel 50-55 milliárdos bevételre számítanak.

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  • 3
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?