Autómentes nap – Alternatív meghajtású járművek versenyeztek a Széchenyi téren

Alternatív meghajtású járművek versenyeztek szombaton Budapesten, a Széchenyi István téren az autómentes nap keretében, a megmérettetésen különböző kategóriákban 40 autó vett részt.

A versenyen zömmel azok a ma is elérhető zöldtechnológiák mérettek meg, amelyeket a járműgyártók fel is használhatnak, de több prototípus is rajthoz állt. Volt köztük szériaautóból átalakított versenyautó, elektromos motor, gokart, napelemes és sűrített levegős hajtású jármű is.

MTI Fotó: Kallos Bea

A rendezvényt tavaly az európai nagyvárosok között először rendezték meg Budapesten. A sajtóanyagban idézik Baji Csabát, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatóját, aki azt mondta, a cég feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet a szén-dioxid-kibocsátásmentes alternatív energia előállításának és felhasználásának jelentőségére, a budapesti rendezvény egyedülálló Európában.

hirdetés

MTI Fotó: Kallos Bea

A rendezvény célja, hogy bemutassák, a környezetbarát technológia már elérhető, a látogatók egyes járműveket ki is próbálhatnak.

Több ismert személyiség is sisakot húzott a versenyen, az elektromos gokarttal Kovács „Koko” István olimpiai bajnok ökölvívó volt a leggyorsabb, megelőzve Kozmann György kenust és Rákóczi Ferenc rádiós műsorvezetőt.

MTI