Buszbeszerzés – Mészáros: budapesti érdek is a magyar buszgyártás támogatása


Budapesti érdek is a magyar buszgyártás támogatása – mondta a MABI-BUS Kft. anyavállalata, az evopro-csoport elnök-tulajdonosa a 3-as metró felújítása miatt kiírt buszbeszerzéssel kapcsolatban az MTI-nek szerdán.

Mészáros Csaba közölte: az ő csuklós Modulo buszaik négy százalékkal drágábbak ugyan, mint a lengyel Solaris, de a magyar járműben többen férnek el, ráadásul a fővárosnak egy éven belül megtérülne a beruházás, mert a mátyásföldi gyárban dolgozók Budapesten költik el a fizetésüket.

csuklós_M168d_Modulo

Félmilliárd forintot befektetve a BKV-val közösen fejlesztették ki a típust, ha nem ők nyernek, akkor a BKV-tól negyven, a MABI-BUS-tól pedig akár az összes dolgozót el kell küldeni – tette hozzá.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerdán annak az aggodalmának adott hangot, hogy a metrófelújítás miatt ismét húszéves Ikarus-buszokat állíthatnak forgalomba Budapesten. Ha ugyanis a főváros a metrópótláshoz tervezett 150 új busz helyett csak 110-et vásárolhat meg, akkor negyvenet a BKV saját flottájából kell biztosítania – írták közleményükben.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén dönthet a 3-as metró rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlásról. A Tarlós István, valamint Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzet előterjesztésben két változat szerepel a metró pótlására: az egyik új buszok vásárlását, a másik szolgáltatásmegrendelést irányoz elő.

hirdetés

Az előterjesztők ugyanakkor – a szolgáltatás megrendelésével szemben – új autóbuszok beszerzése mellett teszik le voksukat.

A szolgáltatásmegrendelés “bármilyen módon történő megvalósítással kockázatot jelent” a 3-as metróvonal felújítása megkezdésének határidejére – írták. Hozzátették: új buszok beszerzése az olcsóbb megoldás, továbbá a hároméves pótlási időszak elteltével a BKV Zrt. járműflottájának korszerűsítését is szolgálja, nem eredményez a cégnél létszámleépítést, valamint biztosítja a buszok megérkezését a kivitelezési munkák kezdetére.

Az előterjesztésben Solaris Urbino 18 típusú lengyel buszok beszerzését javasolják a BKV-nál rendelkezésre álló források terhére, darabonként 277 ezer euró (87,3 millió forint) áron.

Az előterjesztés elfogadásával felmondanák a BKV és a MABI-BUS között PKD konstrukcióban létrejött, új, alacsonypadlós, csuklós dízel autóbuszok beszerzésére vonatkozó szerződést, mivel – mint olvasható – a fedezet nem biztosított.

Ebben a konstrukcióban a jármű egységenként érkezik meg, és a közlekedési társaság szakemberei szerelik össze. Így egy busz ára 279 ezer euró lett volna. A készre szerelési költségekre figyelemmel 266 ezer eurós vételár esetén lenne gazdaságos a PKD-konstrukciós csuklós autóbuszok beszerzése – írták.

energiaoldal.hu – MTI

Szólj hozzá!

You must be bejelentkezve to post a comment.