Elektromos Volvók csőre töltve?

A Volvo készen áll teljesen elektromos autók piacra dobására” – árulta el Lex Kerssemaakers, a márka termékstratégiáért felelős alelnöke. „De addig nem tesz így, amíg a piaci kereslet ezt nem indokolja,” árnyékolta be a jó hírt.

A Volvo teljes erejével a jövőre koncentrál. Az új, négyhengeres motorcsaláddal tisztábbá és hatékonyabbá tette palettáját, miközben a hálózatról tölthető modellek (V60 és XC90) szintén egyre nagyobb keresletnek örvendenek.

volvo_xc90

hirdetés

Az új modellekkel láthatóan jól sikerült megtalálnia saját útját a svéd márkának, de az új szegmensek korai meghódítása helyett a nagy keresletnek örvendő alaptevékenységre helyezik a hangsúlyt az illetékesek.

Ez azt jelenti, hogy hiába tudna a Volvo elektromos autót gyártani, egyelőre azt nem teszi. Kerssemaakers elmondása szerint a középpontban a konnektoros hibrid paletta szélesítése lesz, és amikor jobban fenntarthatóvá válik az elektromos autó gyártásának műfaja (azaz megfelelő kereslet esetén), akkor azonnal beszállnak az üzletbe.

Elektromos Volvókra tehát hiába várunk az évtized végéig, viszont a hálózatról tölthető hibrid technológia elterjedhet a teljes palettán. A hajtásláncot elérhetővé tévő következő termék az új S90 lesz.

forrás: autopult.hu