Eltűnhetnek a benzines autók?

2012-ben kettévált az autóipar. Miközben a Volkswagen, a BMW, az Audi eladási rekordokkal büszkélkedett, az Opel, a Fiat és a Peugeot krízist élt meg. 2013 néhány autógyárnak döntő év lehet, hiszen Európa gazdasági növekedése már korántsem olyan mértékű, mint azt szeretnék. A „peak car”-kifejezés (az autópiac telítettsége) pedig maga a horror sokuk számára. A vásárlók viszont örülhetnek, hiszen több mint száz új modell, köztük elektromos autók közül válogathatnak az idén.

Elektromos vagy belsőégésű motor?

A szakemberek azt mondják, hogy az elkövetkező tizenöt-húsz évben még nem lehet lecserélni a belső égésű motort, mivel a globális emisszió kérdése, a közlekedés teljes lefedéséhez elégtelen elektromos energiaellátás és akkumlátor-technológiák ezt még nem teszik lehetővé.

„Én másfél hétig normál közlekedésben használtam egy villanyautót. Teljesen rendben van. Jól gyorsul, hiányérzet nélkül lehet közlekedni vele. A problémáim vele a következők: Amit én használtam, annak a bekerülési értéke tíz és fél millió forint és egy két és fél milliós autó komfortját nyújtja. Ennyi pénzért az ember már elvár egy felső közép kategóriájú komfortot, méretet”- meséli Szalay Zsolt, a BME Gépjárművek Tanszékének docense.

„A másik a hatótávolság, ami városi és elővárosi viszonylatban, rendben is van, de hosszabb távon gyakran kell „tankolni”, főleg ha az ember a klímát vagy a fűtést is használja az utazás során. Továbbá egy ilyen autó tulajdonosa fölött mindig ott lebeg Damoklész kardja, hogy mikor kell az akkumulátor pakkot lecserélni. Az akkumulátor elhasználódik, csökken a kapacitása… ez milliós tétel. A gyárak azt próbálják elérni, hogy az akkumulátort ne kelljen megvenni, hanem csak bérelni, mint a mobiltelefonnál, a havidíjban legyen benne, és ha cserélni kell, cserélni kell.”

„A harmadik – folytatja a docens – egy ilyen autót csak az a műhely szervizelhet, amelyiknek erre akkreditációja van. Ez egy egészen más, új szemléletet igényel, új követelményeket állít. Csak egy példa: amikor a nagyfeszültségű rendszert vizsgálják, természetesen be kell öltözni speciális védőruhába. A legvégső érvem az az áramfogyasztás. Én otthon csatlakoztattam az autót és figyeltem a villanyórát. Az az energia, amit bevitt, tíz forint per kilométer körül jött ki, ugyanez benzinnel 45 forintba kerül kilométerenként. Jól hangzik. No, de, ha leveszem a benzin jövedéki adóját, akkor az is csak húsz-huszonöt forint. És gondolkodjunk tovább. Most maximum száz elektromos autó jár az országban, amiket az Elmű-nél ingyen is lehet ’tankolni’. Természetesen speciális dugó kell hozzá, tehát ez sem olyan egyszerű. De ha tömegesen elterjedne, az már az adókiesés miatt nemzetgazdasági problémákat is felvetne” – érvel tovább Szalay Zsolt.

Miben van a pénz?

hirdetés

Az Egyesült Államokban már léptek is a törvényhozók annak érdekében, hogy az elektromos autók használata miatt kiesett adóbevételt pótolják. Washington államban 2013. február elsejétől az akkumulátoros-elektromos autók tulajdonosainak évi százdolláros adót kell fizetniük az útalapba. Indoklásuk szerint, az elektromos autók használói nem vesznek se benzint, se gázolajat, de használják az utakat. A felmérések szerint ezerhatszáz autó érintett az államban, amelyek tulajdonosai nem tiltakoznak. A legtöbbjük ugyanis több ezer dolláros adókedvezményt kapott a vásárláskor, és éves szinten még így is rengeteg pénzt spórolnak azzal, hogy nem folyékony üzemanyagot tankolnak.

Sajnos a magyarországi infrastruktúra nincs arra felkészülve, hogy bárki otthon töltögesse az autóját. Szalay Zsolt szerint legalább ezer-kétezer töltőállomásra lenne szükség.

„Most a belső égésű motorok fejlesztésénél az úgynevezett. ’down sizing’-elv érvényesül, ami azt jelenti, hogy egyre kisebb lökettérfogatú motorokból hozzák ki ugyanazt a teljesítményt, mint korábban a nagyobb méretűeknél. Ez a hengerűrtartalom csökkentése mellett, a motor fajlagos terhelési szintjének növelése révén biztosít üzemanyag-felhasználás csökkenést. Egyre több az 1,2 literes motor. Tehát csökkennek a motorméretek”- teszi még hozzá Szalay Zsolt. A benzinfelhasználást tekintve legkisebb autó, az egyliteres Volkswagen XL-1 talán már tavasszal megjelenik, egyelőre még csak egy méregdrága kisszériában az elvakult környezetbarátok számára.

A nagyok és az elektromos autók

2012 nem volt jó év a villanyautók piacán. A Chevrolet Volt és a Nissan Leaf sokkal rosszabb eladási számokat hozott, mint a gyártók remélték. Az Audi befagyasztotta az R8 e-tron gyártását, a Daimler is túl drágának ítélte a villanyautók gyártását.

A nagy autógyárak ennek ellenére 2013-ban elektromos autókkal is megjelennek. A BMW az év végén indítja első villanyautójának, az i3-nak a gyártását, a Volkswagen piacra dobja az e-Golfot. A Ford már a Focus elektromos változatát tervezi, a Chevrolet Spark EV is készül, de még kérdéses, hogy valóban megjelennek-e a piacon.

Jobb a helyzet a hibridekkel. Tervben van a Range Rover Diesel-Hybrid, a részben elektromos Mercedes S-Klasse, a Porsche 918 és a Ferrari Enzo hibrid változata.

teljes cikk: fn.hir24.hu