Energiatakarékos tippek a nyaraláshoz

Megosztom
  • 2
  •  
  •  
  •  
  •  


Aki pedig energiahatékonyságban utazik, az utazáskor is energiahatékony! Jöjjön néhány vakációs energiatakarékos tipp benzinköltség-minimalizálásra és az otthoni áramszámla csökkentésére.

kép: dino/indafoto

Első tanácsunk:

Mielőtt elmegyünk otthonról, kapcsoljunk ki mindent. Ez nagyon közhelyesnek hangzik, nyilván senki sem hagyja a tévét bekapcsolva. Ugyanakkor a standby-on hagyott készülékeket ha év közben nem is szoktuk, most mindenképpen érdemes teljesen kikapcsolni. Sőt, javasoljuk a készülékek kihúzását a konnektorból – ennek az áramszámla csökkentésén túl másik előnye, hogy a biztosítók ma már nem feltétlenül fizet minden villámcsapás okozta műszakicikk-meghibásodásra. A nyaralásról pedig tudjuk, hogy kiváló érzékkel akkor sikerül a megérdemelt pihenésünket tölteni, amikor jól esik – értsd a nyár egyetlen záporokkal és zivatarokkal terhelt hetében szoktunk elutazni. Ez a két természeti jelentség pedig nem ritkán hatalmas villámlásokkal is jár.

Családi házak tulajdonosainak azt is érdemes megtenniük, hogy kikapcsolják a keringtetőt, melegvíz-kazánt. Ha több hűtővel rendelkezünk, akkor racionalizáljunk: például a borhűtőben levő pár palackot átmenetileg átrakhatjuk a sima hűtőbe (borszakértők nyilván most hüledeznek, de az emberek 99%-ának nem számít az a pár fok különbség), és a megüresedett készülék kikapcsolható. Fontos: a kikapcsolt készülék ajtaját támasszuk ki, hogy kiszáradjon, különben penészes szag fogad majd hazaérkezéskor.

És ha ezt megtesszük, mi a jutalmunk? A megtakarításból a családot meg lehet hívni egy fagyira.

 

 

Második tanácsunk:

A vakáció többnyire egy lélekemelő utazással kezdődik, ha autóval megyünk, akkor jó eséllyel dugóban, melegben, gyerekzsivalyban. Mind a három ellen egyszerű megoldás, és a pénztárcát is kíméli, ha éjjel, vagy legalábbis hajnalban indulunk útnak. Hogy mit nyer a sőfor a két extra kávé mellé? A srácokat hamar elnyomja az álom (a két extra kávé miatt a sofőr jó eséllyel nem csatlakozik hozzájuk), lehet haladni és nincs meleg sem ergo az egyenletes haladás és a légkondi használatának mellőzése miatt sokkal jobb a fogyasztás. Főleg, ha ecodriving módszerrel vezetünk. Az eredmény? A megtakarításból a családot meg lehet hívni egy fagyira.

hirdetés

Harmadik tanácsunk:

Ha van az autóban légkondi akkor is érdemes, ha nincs, akkor viszont kötelező gondolni a hátul ülők árnyékolására. A különböző felcuppantható napvédőktől sok szülő idegenkedik, egyfelől mert borzasztó idétlenek tudnak lenni, másrészt mert az unatkozó kölykök legnagyobb szórakozása már az út huszadik percében leszedegetni a micimackós fényszűrőt. Erre van már elegánsabb megoldás, a Nemsüti, amit autó ajtajára húzhatunk. Ez a légkondi hatásfokát is javítja. És az eredmény? Legalább a gyerekeket meghívhatjuk egy fél fagyira.

Negyedik tanácsunk:

A pakolásnál gondoljunk arra, hogy áramvonalas maradjon az autó, és balesetet se okozzunk a lerepülő holmikkal. Biciklit lehetőleg a kocsi hátsó ajtajára, vagy vonóhorogra szerelhető tartón utaztassunk, ha viszont a tetőre rakjuk, akkor is szedjük le a fölösleges dolgokat (elsősorban a világítást és a régies autóduda-utánozmányt), és forgassuk menetiránnyal párhuzamosra a kormányt. Hihetetlenül hangzik, de literben mérhető a fogyasztáskülönbség. A jutalmunk természetesen egy újabb extra kör fagyi a családnak.

És végül plusz egy jó tanács:

Parkolásnál mindenki igyekszik árnyékba húzódni. Emiatt jó eséllyel nekünk már pont nem jut. Azonban az igazán okosak nem oda parkolnak, ahol árnyék van, hanem oda, ahol árnyék LESZ, amikor majd kijönnek a kocsihoz, mondjuk egy többórás strandolás, vagy városnézés után. A szemfülesen árnyékba parkolók addigra napra kerülnek, aki viszont előre gondolkodott, annak pont akkor lesz jobb.

kép: prokee/indafoto

Zárt autóban műszerfalon ne hagyjunk műanyag holmit, mert jó eséllyel megolvad a napon. Ami ennél is fontosabb, hogy öngyújtót és dobozos üdítőt (ez utóbbi saját tapasztalat) ne hagyjunk elől, mert felrobbanhat a kocsiban. Így lesz egy Opel Mantából Opel Fanta. És mire az ücsit kiszedjük a kárpitból és feltakarítjuk a műszerfalról, pont elmegy az előző tanácsok révén összeszedett családi extrafagyizások ára. Ha még ennél is energiatakarékosabbak akarunk lenni, akkor a fagylaltozáskor vásároljunk napelemes fagylaltos kocsiból.

forrás: azaramara.blog.hu

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  • 2
  •  
  •  
  •  
  •  

One comment

Vélemény, hozzászólás?