Foci, Fradi, csodaszer… Magyar garázsvállalkozásból érkezik a szupererős biofertőtlenítő

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


Csodagyerekként tartották számon, és a Fradi játékosa lett olyan sztárok idejében, mint Albert Flórián, Nyilasi Tibor, vagy Varga Zoltán. Mégsem lett ismert focista. Körmendi Istvánra így is érdemes odafigyelni, ugyanis egy brutális erejű, de a csapvízhez hasonlóan barátságos fertőtlenítőszert fejlesztett ki, ami megváltoztathatja, amit eddig a fertőtlenítésről gondoltunk

A futballtól elég távol esik a fertőtlenítő. Hogy kezdtél mégis ezzel foglalkozni?

Eredetileg egy olyan anyagot kutattam, ami az emberi szervezetben lúgosító hatással segíthet egy rákos daganat elleni harcban. A feleségem volt súlyos beteg és igyekeztem mindent megpróbálni, hogy az ő gyógyulását elősegítsem. Igyekezetem nagyon utánaolvasni a dolognak és arra jutottam, hogy a rákos daganat elsavasítja, és ezáltal elpusztítja azokat a szöveteket, amiket megtámad. Egy magasabb oxigéntartalmú, lúgos közegben elképzelhető, hogy visszafordítható a folyamat. Sajnos a feleségemet nem sikerült megmenteni, de az ezt követő időszakban szinte rögeszmémmé vált az új szerek kutatása.

Körmendi István. fotó: Energiafigyelő magazin/Takács Zoltán

Körmendi István. fotó: Energiafigyelő magazin/Takács Zoltán

Éjjel-nappal kísérleteztem, hogy valahogy el tudjam viselni az elvesztését. Közben keletkezett egy olyan melléktermék, aminek nagyon jó volt a fertőtlenítő tulajdonsága és éreztem, hogy érdemes foglalkozni vele. Jöttek kisebb sikerek, meg persze kudarcok is, de ezek is előbbre vitték a kutatást. Mivel eleve olyan anyagot akartam létre hozni, amit meg lehet inni, tudtam, hogy nagy lehetőség lehet egy ilyen „barátságos” fertőtlenítőben. … Jó egy évig tenyésztettem és irtottam módszeresen a háztartásban megtalálható baktériumokat. Volt egy izgalma annak, ahogy a magam által létre hozott szer a szemem láttára pusztította el őket a mikroszkóp alatt. Az egész annyira gyorsan zajlik, hogy ez a hivatalos vizsgálatoknál gondot is okozott: több esetben már a vizsgálat kezdetén nem találtak élő csírákat.

Ez a gyorsaság meglepetés volt?

Azt tudtam, hogy a PH-eltolással sok mindent el lehet érni, de erre azért nem számítottam. A fejlesztés viszont nem volt ilyen gyors, összesen durván három év kellett hozzá. A hatásmechanizmusa a szernek pofonegyszerű: feloldja a baktériumot védő burkot, utána már esélye sincs a túlélésre.

. fotó: Energiafigyelő magazin/Takács Zoltán

100x-os a teljesítmény-különbség… fotó: Energiafigyelő magazin/Takács Zoltán

Mitől lesz bio egy fertőtlenítő?

Bio fertőtlenítőnek nevezik például a növényi származékból előállított anyagokat, mint mondjuk az alkohol. A bio fertőtlenítők jellemzően csak fertőtlenítő hatású készítmények, de ilyen hatásfokú, ami az összes csírát elpusztítja, tudomásom szerint nincs közöttük. Arról nem beszélve, hogy egy 96%-os tiszta alkoholnál, már nagyon kockázatos is felhasználás a tűz- és robbanásveszély miatt. Egy CIP-rendszerbe nem lehet bevinni, hogyan tölthetnénk fel 5000 liter tiszta alkohollal egy csőrendszert? Egy fertőtlenítő akkor kaphatja meg a professzionális/ipari jelzőt, illetve az OTH-engedélyt, ha a vizsgálati törzsek ellen, 30 perc alatt, gátolt körülmények között (pl hidegben, fehérje és élesztő közreműködésével) 10 a hatodikon, 10 a hetediken csíraszám-csökkenést ér el. Ezt a Higén+99 mindössze 30 másodperc alatt tudja! Egyéb jellemzői is teljesen megszolgálják a bio jelzőt, de leginkább azért bio, mert ezt az anyagot az emberi immunrendszer is előállítja, nem idegen a számára. Amikor pedig kijut a környezetbe elbomlik teljesen természetes anyagokra. Öko gazdaságban is használható, de közben olyan hatékonyságú, hogy még a kórházi szuperbaktériumoknak sincs esélye ellene. Olyan gyorsan lebomlik, hogy akár meg is lehet inni, miközben baktériumok, vírusok és gombák ellen egyaránt hatékony.

Milyen területeken lehet használni?

Nézzünk néhányat: egy fodrászatban az eszközöket másodpecek alatt megbízhatóan kell fertőtleníteni úgy, hogy ez ne járjon kellemetlen szaggal, ne színezze el- és ne tegye tönkre a fodrászkellékeket sem. A Fevita is megrendelőnk, a hűtőházaikban alkalmazzák. Ásványvíz palackozók a ballonok tisztítására használják, mert így nem marad vissza káros anyag. Egy húsfeldolgozónál lezsírtalanítják a felületet, jön a fertőtlenítő, és egy perc elteltével már érkezhet is következő adag, akár másfajta hús. A City Food naponta 100 000 adag ételt gyárt és nagyon jó eredménnyel alkalmazza. Ők rengeteg időt spórolnak, hogy ezzel fertőtlenítenek a különböző gyártási fázisok között. A tejiparban a biofilm okozza a legnagyobb problémát. Ez egy olyan, vékony réteg a vízhálózatban, vagy a tejipari csőrendszerben, ami könnyedén újratenyészti a baktériumokat röviddel a normál fertőtlenítés után. Két nagy múltú édesipari vállalkozás is megbízik a fertőtlenítőnkben, a Szamos Marcipán és a Ziegler Ostya.

hirdetés

Lakossági felhasználásra is alkalmas?

Természetesen. Képzelj el egy olyan szert, ami ipari erejű, de közben nem szedi szét a lakást, sőt még a bőrre sem káros. Egy hagyományos hipó, ha a bőrre kerül, órákig érezhető a kellemetlen szag, ennek viszont néhány perc alatt elillan. Ha már a hipó szóba került, a szag egyébként nagyon megtévesztő lehet. Minden háziasszony ismeri az orrfacsaró „tisztaság szagot”, amikor egy jó erős, hipós vízzel felmossa a lakást, vagy a fürdőszobát, mellékhelyiséget. Csakhogy van ezzel egy kis bökkenő. A hipó behatási ideje 20-30 perc!

Eddig kellene rajta hagyni a WC-kagylón, csaptelepen, stb. és utána leöblíteni. Ezt nem nagyon várja ki senki, sőt, nem is tudnak róla. A végeredmény az, hogy van egy tisztaság-szagú felület, amiről azt hiszik, hogy le van fertőtlenítve, de valójában nincs. A 30 másodperc alatt végzett fertőtlenítés sokkal jobban hangzik, nem? Csak körbepermetezek mindent és mire a végére érek, már törölhetem is le, öblíteni sem kell. A hivatalos hatásidő 5 perc lesz, ugyanis ennél kevesebbet pillanatnyilag nem lehet jogszabályilag értelmezni. Amúgy a hipókban van mondjuk 5-6% klór, (a miénkben 0,035 %). A hatóanyagot nátrium-hidroxid oldatban helyezik el, ettől lesz olyan nyálkás minden, amire ráöntik. Ezt savval lehetne közömbösíteni, de természetesen ezt nem csinálja senki, hanem megpróbálja vízzel leöblíteni, de nem könnyen jön le. Ha este felmosunk hipóval, hiába szellőztetünk, annak még reggel is szaga van, ha pedig leöntjük, újra felhabzik. De nyilván van olyan eset amikor a hipó verhetetlen. Gondoljunk pl. egy árvíz utáni fertőtlenítésre.

Szóval erős, de nem veszélyes?

A vásárló, aki megveszi a termékünket, egy adatlapról tájékozódhat arról, hogy az OTH által engedélyezett terméknek milyen veszélyei, veszélyes összetevői vannak. A miénkben semmilyen veszélyes összetevő nincs. A másik adat arra vonatkozik, hogy a felhasználásnak milyen veszélyei vannak, nálunk ez a rész is üres. Még a szembe kerülve sem veszélyesebb, mint az izzadság. A méréseink azt mutatják, hogy a hipó és a Higén+99 között körülbelül 100x-os a teljesítmény-különbség. A hipós fertőtlenítés hatékonysága nem csak a magánszemélyek esetében van nagyon erősen beivódva a köztudatba. Egyszer egy iskolában megbeszéltük, hogy megmutatjuk mire képes a szerünk. Kivonultunk egy független szakértővel. Az iskola a normál gyakorlata szerint fertőtlenített hipós áztatóban 37 fokon, 15 percig, de nem tudtak nulla csíraszámot elérni. Pedig az igazgató előtte odaszólt, hogy jövünk és előre mindent jól lefertőtlenítettek.

mindössze 30 másodperc alatt... fotó: Energiafigyelő magazin/Takács Zoltán

Mindössze 30 másodperc alatt… fotó: Energiafigyelő magazin/Takács Zoltán

A hipós víz rendszerint a csatornában köt ki. Káros ez a környezetre?

A hipó alapja a nátrium-hidroxid oldat, ami bekerül a vizekbe és nagyon hosszú idő alatt bomlik le. A mi esetünkben viszont minimális klór van benne, ami gyorsan el is bomlik. Az ezután maradó folyadék nagyjából a csapvíznek felel meg környezeti szempontból.

Mire jó még?

Teljesen megfelelő penész ellen is. Ez ma, a hőszigetelés és a műanyag nyílászárók elterjedésével nagyon sok lakásban okoz gondot. Egy felmérés szerint ma a magyarok negyede penészes lakásban él. Penész ellen érdemes hosszabb ideig hatni hagyni, mert hatalmas csíraszámról van szó, de a tapasztalatink szerint nyom nélkül tünteti el a penészfoltot. A konyhában is hasznos, illetve ha beteg családtagunk van, vagy kisgyerekek, akkor is szükség lehet erőteljesebb fertőtlenítő hatásra, és háziállatok mellé is jól jöhet. Ma már sokan nem csak arra vágynak, hogy a környezetük tiszta legyen, hanem arra is, hogy a szerek, amivel ezt elérik, ne vegyék igénybe a szervezetüket, a Higén+99 ennek is meg tud felelni.

A teljes interjút az Energiafigyelő magazin 2015/02. számában olvashatja!

Energiafigyelő Innovátor magazin 2015-2

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •