Gyöngyösön csökken a távfűtési költség

Tíz százalékkal csökkennek a gyöngyösi távfűtőmű költségei annak a négy évre szóló megállapodásnak a nyomán, amelyet a városban gázmotorokat üzemeltető Dalkia Energia Zrt.-vel kötött az önkormányzati társaság – tájékoztatta a Dalkia kommunikációs megbízottja szerdán az MTI-t.

A kontraktus értelmében a Dalkia ciklikusan működteti a kapcsolt, vagyis a hőenergia termelés mellet villamos áramot is előállító gázmotorokat: akkor helyezi üzembe a berendezéseket, ha a villanyáram éppen gazdaságosan értékesíthető – közölte Jelinek Gábor.

Gyöngyös, Gödöllő után a második magyar település, amely haszonmegosztási modell formájában szerződést kötött az energetikai céggel a gázmotorok ciklikus üzemeltetéséről – tette hozzá.

Elmondta: az elmúlt években számos önkormányzati távfűtőműbe telepítettek kapcsolt energiatermelést végző gázmotorokat, ugyanis az állam támogatta a hőenergia mellett megtermelt elektromos energiát.

Az állami támogatás megszűnésével és a villamos energia árának drasztikus csökkenésével már nem éri meg a gázmotorok állandó működtetetése, viszont az elektromos energia ingadozó ára miatt vannak olyan időszakok, amikor nyereséggel lehet értékesíteni az áramot.

hirdetés

A haszonmegosztási modell szerint a Dalkia éppen ezekben az időszakokban kapcsolja be a gázmotorokat, amivel időszakonként kiváltják a fűtőművet; ebből ered az önkormányzati cég megtakarítása.

A szerződés szerint, amennyiben az energetikai cégnek vesztesége származik a motorok működtetéséből, azt magára vállalja, a nyereséget viszont megosztja az önkormányzati társasággal – ismertette a referens.

Noha a kazánok és a gázmotorok felváltott üzemeltetésének a szervizelése nagyobb szakértelmet, és ezáltal több ráfordítást igényel, a nyereség-megosztásos modell mindkét félnek megéri – tette hozzá.

A mintegy két évtizede működő Dalkia Energia Zrt. 250 telephelyen mintegy 700 embert foglalkoztat és 67 ezer ügyfelet szolgál ki. A cégcsoport energetikai szolgáltatások üzletága hőtermelő- és elosztó rendszerek, távfűtési hálózatok üzemeltetését végzi önkormányzatok, költségvetési szervek és a magánszektor számára, de tevékenységi körébe tartozik a teljes körű létesítmény-üzemeltetés is. Erőművi üzletágának három erőművében  – a PANNONPOWER pécsi erőműve, a Dorogi Erőmű és a Kőbányahő Kft. – földgáztüzelésű és biomasszát felhasználó blokkok működnek.

A Dalkia Energia Zrt. anyavállalata, a Dalkia csoport 42 országban több mint 53.500 munkatársat foglalkoztat, 2010-ben 8,6 milliárd euró árbevételt ért el.

A Dalkia Energia Zrt. 2011-es árbevétele meghaladta a 42 milliárd forintot – mondta Jelinek Gábor.