Hollandiának bele kell húznia a kibocsátás-csökkentés terén

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


Az üvegházhatású gázok kibocsátásának tervezettnél hatékonyabb csökkentésére kötelezte a hágai kormányt kedden egy holland fellebbviteli bíróság; a döntés értelmében 2020 végéig legalább 25 százalékkal vissza kell szorítani a kibocsátást az 1990-es szinthez képest.

    A bírói fórum helybenhagyta az ügyben 2015 nyarán meghozott elsőfokú ítéletet, amely határozottabb fellépést rendelt el az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

A kormányt az Urgenda környezetvédő szervezet perelte be 900 állampolgár nevében, leszögezve, hogy a Föld felmelegedése elleni harcban mutatott tétlenségével az állam megsérti az emberi jogaikat. A törvényszék a felpereseknek adott igazat.
A fellebbezés során a kormány összes jogi érvét elvetették. Kimondták: az államnak kötelessége megóvnia állampolgárait a klímaváltozás veszélyeitől.
“A kormány túl keveset tett és túl keveset tesz még most is” – jelentette ki Marie-Anne Tan-de Sonnaville, a bírói testület elnöke.
“A valószínűleg bekövetkező veszélyek súlyosságát figyelembe véve ambiciózusabb intézkedésekre van szükség már rövid távon az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése terén” – fogalmazott.

hirdetés

“Bizonytalanságok vannak a 2020-as célok körül. Komoly esélye van annak, hogy a csökkentés mértéke 25 százalék alatt marad, és ez elfogadhatatlan” – tette hozzá.
A tárgyalóteremben tapssal és éljenzéssel fogadták az ítéletet.
A holland kormány arról számolt be, hogy eleget fog tenni az ítéletben foglaltaknak, aláhúzva, hogy a 2020-as célkitűzések még teljesíthetőek, ugyanakkor azt is közölte, hogy elképzelhető újabb fellebbezés, amiért a bíróság kifogásolható módon befolyásol szakpolitikai ügyeket.
A környezetvédők üdvözölték és jelentős győzelemnek nevezték a döntést.
A kibocsátás tavaly mindössze 13 százalékkal volt alacsonyabb az 1990-es szintnél Hollandiában, amely sajtóhírek szerint az egyik legnagyobb szennyezőnek számít Európai Unióban.
A jelenlegi kormányzati tervek értelmében 2020 végéig 23 százalékos csökkentést fognak elérni, 2030-ra pedig 49 százalékosat.
Az Urgenda példáját követve az utóbbi években hasonló eljárások indultak több más országban, például Belgiumban is.

energiaoldal.hu – MTI

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?