Ismét gyógynövény-nagyhatalommá válhat Magyarország

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


A magyar gyógynövény gazdaságilag jelentős, történelmileg nevezetes hungarikum. Magyarország világelső volt az ágazatban, azonban napjainkra a hazai gyógynövény ellehetetlenült és elveszítette piacait. A Gyógynövény Kutató Intézet célja, hogy a magyar gyógynövény visszakerüljön a világszínvonalba – jelentette ki a Rádió Orient műsorában Pallos József Péter. Az igazgató kiemelte, a világban egyre nagyobb a vágyakozás a természetes termékek iránt – ezt ki kell használnia az ágazatnak.

Az agrártárca a nemzeti vidékfejlesztési koncepció legfontosabb témakörei között határozta meg a gyógynövényágazat megújítását. A feladattal a minisztérium a Gyógynövény Kutató Intézetet bízta meg. Az intézet vezetője, Pallos József Péter a Rádió Orient műsorában elmondta, hosszas munka vár rájuk, hiszen az intézet csak az ágazat egyik szereplője. „A magyarok világelsők voltak a gyógynövény-felügyeleti rendszer kidolgozásában, a drogminősítési és termelési felügyeleti struktúra kidolgozásában. Az ágazat azonban az elmúlt 20 évben széthullott, és a gyógynövényből alacsony feldolgozású áru vált” – foglalta össze a jelenlegi helyzetet az intézet vezetője.

kép: simléder/indafoto.hu

kép: simléder/indafoto.hu

Európa egyik leggazdagabb gyógynövénytárháza a Kárpát-medence. A gyógynövény a magyar állam óriási kincse – hangsúlyozta a vendég. Kiemelte, a jövőben a hangsúly a magas feldolgozottságú, igényes, jó minőségű gyógynövényen és az abból készült termékeken lesz. „Minél nagyobb az érték, annál nagyobb a benne rejlő tudás. Ez a gyógynövényágazat esetén a hagyományokban, az oktatásban és a társipari vállalatok szakembereinek ismeretében rejlik. Az Gyógynövény Kutató Intézet célja, hogy visszaállítsa a magyar gyógynövényt a világszínvonalra, és exportot csináljon belőle” – jelentette ki az igazgató. Hozzátette, az utolsó békeévben Európa legnagyobb gyógynövény exportőre volt az ország.

Az egészségtudatos táplálkozásban, életvitelben a gyógynövény az egyik legfontosabb elem. Az egészségmegtartás fontos eszközei az itthoni orvostudományban teljesen kiiktatásra kerültek, az orvosok sincsenek tisztában, mekkora kinccsel rendelkezünk. „Méltatlanul bánunk a gyógynövényekkel. A hozzáadott értéknek, a benne rejlő tudásnak meg kellene jelennie” – hangsúlyozta a vendég. Hozzátette, a hazai piac összezsugorodott, nem tudunk helytállni a világpiacon. A kormány hiába teremt munkát, ha nem jelenik meg annak piaci vége. Először ott kell fejleszteni, ahol van piac, tudni kell, mire van igény. „A világban egyre nagyobb a vágyakozás a szintetikustól a természetesbe való visszatérésre. Ezt a gyógynövényágazat előtérbe hozásával és fejlesztésével ki kell használnunk. Hiszen nem a növényt, hanem a feldolgozott árut keresik. Tudjuk, hogyan lehet a nemzetgazdasági ágazatot régi fényébe visszaállítani” – magyarázta az igazgató.

A privatizáció a szélhámosságból élő szereplők és a hamisítások megjelenésével járt együtt. A gyógynövényágazatban naponta ezrével fordul elő a hamisítás. A korábbi felügyelet eltűnt, helyette a tudatlanság és a tájékozatlanság került előtérbe. A rádió vendége elmondta, manapság bárki lehet gyógynövénygyűjtő vagy –felvásárló. Kiemelte, a hazai gyógynövények 70 százaléka nem vonható termesztésbe, csak saját élőhelyén gyűjthető. Így a rablógazdálkodás nagymértékben károsítja az iparágat. Az európai uniós szabályozás szerencsére csak ellenőrzött forrásból, dokumentált módon gyűjtött gyógynövényhasználatot engedélyez. Ezzel a minőség és a környezetvédelem is garantált. „Az unió bennünket véd saját magunktól.’

hirdetés

Földünkön sok tízezer növény van, amelyek közül hatástanilag mindössze 5-10 százalékot ismerünk – jelentette ki Pallos József Péter. A közigazgatási rádió vendége elmondta, jelenleg is számos új gyógynövény kerül bele a tudatosan használt fajok közé. „A gyógynövények alkalmazása során nagyon fontos a tudatosság. Nem minden növényi részben van hatóanyag, nem mindegy, melyik részt hogyan használom fel. Az előírási javaslatot be kell tartani, nem véletlenül szakember állította azt össze” – emelte ki.

Cickafark. kép: bozsaedozso/indafoto.hu

Cickafark. kép: bozsaedozso/indafoto.hu

A gyógynövények között akut és elhúzódó hatású szereket is találhatunk. A gyógynövény az ember anyagcseréjéhez úgy kapcsolódik, ahogy az ember az evolúcióban megtalálja a helyét. A kizsákmányolt élelmiszerekből nem kapjuk meg azokat az anyagokat, amikre szükségünk van. A természet megmondja, hogy mire van szükségünk, így ezt tudatosan kell pótolni. Pallos elmondta, az ízeknek egyéb élettani sajátossága is van. „A keserű ízek a májműködést javítják, emellett vannak veseműködést és a bőrt támogató növények is. Továbbá a méz csodálatos elegye a természet, a növények komponenseinek” – emelt ki egy példát a vendég.

„A női szépség az egyik legköltségesebb dolog, az egészség, a fiatalság és a szépség illúziójára költ a legtöbbet az ember” – mondta Pallos. A vendég hozzátette, ebben a bőr különleges célpont. Elsődleges területe a kozmetikumoknak, melyek egészségszerek és gyógyszerek. Az igazgató kiemelte, csak természetes tartósítószereket tartalmazó készítményeket lehetne forgalomba hozni. „Ehhez képest elkeserítő, hogy mit kennek magukra a hölgyek” – zárta szavait Pallos József Péter.

OrientPress Hírügynökség

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?