Kigyulladt egy szeméttelep a XIV. kerületben

Kigyulladt egy szeméttelep a főváros XIV. kerületében, a Rákospatak utcában csütörtök kora hajnalban – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel. A tűz oltása kora reggel is tartott.

Az ügyeletes tájékoztatása szerint a tűzoltók nagy erőkkel, 14 gépjárművel vonultak ki a területre. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság reggeli közleménye alapján három-négy méter magas, összehordott háztartási hulladék gyulladt meg több mint ötszáz négyzetméteren a szeméttelep területén.

MTI Fotó: Lakatos Péter

MTI Fotó: Lakatos Péter

A közlemény szerint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot hajnali háromnegyed kettőkor riasztották, azóta folyamatosan harminc tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén. Munkájukat nehezíti, hogy a telephelyre egy irányból lehet bejutni, és egy szűk, kerítésekkel körbehatárolt területen kell az oltást végezni.

hirdetés

A tüzet még a hajnali órákban sikerült körülhatárolni, azaz megfékezni a lángok továbbterjedését – áll a közleményben.

A tűz oltása továbbra is folyamatos, mert a több méter magas szemétből, bútorokból, ruhaneműből, s egyéb lomokból álló halmokat meg kell bontani, hogy a tűzoltók hozzáférjenek az égő, izzó tűzfészkekhez.

A környékről  több  bejelentés is érkezett a füst miatt. A FKI Katasztrófavédelmi mobil Laborja folyamatosan méréseket végez a lakóterület határán, de egészségre veszélyes, káros koncentrációt a műszerek nem mutatnak.

MTI