Közeleg a jövő: a Honda önfenntartó hidrogénkutat nyitott meg Angliában

A hidrogénhajtású modellek fejlesztésében egyre több gyártó lát potenciált. A Toyota például már a japán ralibajnokságban is indult az FCV-vel. A Hondát is kifejezetten érdekli a jövőbemutató megoldás, amit a kisszériában már piacra is dobott FCX Clarity modelljük is jól mutat. Ezúttal azonban egy napelemmel működő, hidrogén előállítására és töltésére is alkalmas állomás felállításával hívták fel magukra a figyelmet.

A Honda angliai, Swindonban található üzemének területén megépített szerkezete évi 20 tonna hidrogén előállítására képes. Ugyan az ezt hasznosítani képes üzemanyagcellás autók nagy része még fejlesztés alatt áll – és jelenleg túl drágának is bizonyulnak – Thomas Brachman, a japánok szakértője elárulta, amennyiben évi 100 ezer, vagy még ennél is több példányban állítanának elő hidrogénnel hajtott járműveket, úgy azok képesek lennének árban is versenyezni a normál üzemanyagot használó társaikkal.

Honda FCX ClarityA Brit Oxigén Társaság és a Honda együttműködéséből született előállító és töltőállomás az első ilyen létesítmény, mely képes kereskedelmi mennyiségű megújuló hidrogént előállítani. A szerkezet elektrolízis segítségével állít elő vízből hidrogént. A felhasznált áram egy közeli napenergia farmról származik, így – mivel a kölcsönhatás mellékterméke kizárólag oxigén – teljesen környezetbarát megoldásról beszélünk, amely semmiféle környezetszennyezéssel nem jár. Akárcsak az üzemanyagcellás autók használata, amik csak vizet és hőt termelnek.

A töltőállomáson 900 báron keletkezik a hidrogén, melyet aztán akár 350, akár 750 báros tartályoknak is tovább tud adni. Swindonban már 2011 óta lehet hidrogént tankolni, ám eddig szállítással került oda, a mostani, önfenntartó megoldással azonban valódi alternatívává váltak az üzemanyagcellás járművek. A gyártók legnagyobb problémája eddig ugyanis az anyag előállítása volt, amit központilag nehézkes lett volna megoldani, nem is beszélve a szállítással járó környezetszennyezésről.

hirdetés

Ha mindez még nem lenne elég, az angolok kimutatása szerint egy évi 5 millió litert megmozgató, normál üzemanyag töltőállomás megépítése körülbelül 780 millió forintba kerül, míg a most létrehozott hidrogénes kút ennek mindössze a felét emészti fel. Az átlagos üzemanyagok 60%-át emészti fel a közúti közlekedés, ami a fent említett kapacitásból kiindulva 3 millió litert jelent állomásonként. Ez egy átlagos autó fogyasztásával 36, 96 millió kilométert jelent, míg ha a Honda FCX Clarity igényeivel számolunk, akkor a swindoni létesítmény 2,24 millió kilométernyi hidrogént tud biztosítani körülbelül 2000-2400 forintos kilónkénti áron (az FCX tankjába 4,2 kilogrammnyi hidrogén fér).

Ugyan a két szám között hatalmas a különbség, minden költséget egybevetve még így is gazdaságosabb lehet az üzemanyagcellás autózás, arról nem is beszélve, hogy a szállítással járó környezetszennyezést és kockázatokat is elfelejthetjük. Az angol állam egyébként hatalmas összegeket fordít arra, hogy ösztönözze a hidrogénhajtású járművek térnyerését, hiszen a szigetországban ebben látják a megoldást arra, hogy 2020-ig 80%-kal csökkentsék az autók károsanyag-kibocsátását.

Nem is csoda tehát, hogy a legtöbb gyártó örömmel fordul az Egyesült Királyság felé: a Hyundai októberben 6 darab üzemanyagcellás ix35-öt adott az angoloknak, míg a Toyota kijelentette, hogy az FCV jövőre az elsők között kerül piacra az országban. A Honda szintén örömmel fogadja a szigetországiak törekvéseit, hiszen 2016-ban az FCEV lesz az első olyan típus, amelynek üzemanyagcellás hajtáslánca teljes egészében az autó motorterében kap helyet.

forrás: autopult.hu