Magyar atomexport

A közeljövőben körvonalazódhatnak azok a területek, ahol Szaúd-Arábia és Magyarország együtt tud működni nukleáris ipari kérdésekben – mondta Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián rendezett tanácskozás után.

Magyarországi programjuk során a szaúdi delegáció tagjai megismerkednek a magyar nukleáris iparban, illetve a nukleáris kutatás-fejlesztésben résztvevő szervezetek munkájával, és a kölcsönös együttműködés lehetőségeivel – mondta el a klíma- és energiaügyért felelős államtitkár.

kép: borsosfi/indafoto.hu

Ahogy a magyar, úgy a szaúdi energiastratégia is épít a megújuló energiaforrásokra, illetve hosszú távú elképzelések és tervek vannak az atomenergia alkalmazása terén – közölte Kovács Pál, hozzátéve, hogy Szaúd-Arábia keresi a kapcsolatot országokkal, szállítókkal, ipari partnerekkel.

Az államtitkár kitért arra: a későbbiekben a megújuló energiák területén lévő lehetőségeket is áttekintik.

hirdetés

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a csütörtök délelőtti tudományos tanácskozáson a szaúdi King Abdullah nukleáris és megújuló energiák központja ismertette azt a tervet, amellyel Szaúd-Arábia a jelenlegi, olajra alapozott energiaellátástól a fenntartható energiatermelés felé fordul.

Az MTA kutatóintézeteinek munkatársai pedig bemutatták azokat a kapacitásokat és lehetőségeket, amelyekkel Magyarország rendelkezik. A paksi atomerőmű működése kapcsán mind a magyar egyetemeken, mind az akadémia kutatóintézeteiben sok tapasztalat összegyűlt például a környezetmonitorozással vagy a reaktorbiztonsággal kapcsolatban – hangsúlyozta Pálinkás József.

A szaúdi energiatermelés jelenleg száz százalékban az olajtól függ. Ezt szeretnék megváltoztatni, az olaj mellett a nukleáris energiára és a megújuló energiaforrásokra is szeretnének támaszkodni a jövőben – közölte Hashim A. Yamani, a King Abdullah központ elnöke.

Ehhez a tervhez nemzetközi partnerekre van szükség, és remélik, hogy Magyarország segíteni tudja a szaúdi törekvéseket – fejtette ki a Hashim A. Yamani. Hozzátette: egyebek mellett az oktatásban, illetve a kutatás-fejlesztésben is együtt tud majd dolgozni a két ország. Emellett a technológia beszerzés, illetve a beruházások területén is megindulhat az együttműködés.

MTI