Már vannak ügyfelei a nemzeti közműszolgáltatónak

Folyamatos az érdeklődés a nemzeti közműszolgáltató iránt, és már az átjelentkezések is elindultak – mondta el Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.


Az államtitkár felidézte: április 2-ától az országban 300 ügyfélszolgálati ponton várják azokat, akik át kívánnak jelentkezni az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-hez.

MTI Fotó: Marjai János

MTI Fotó: Marjai János

Az átjelentkezési folyamat egyszerű, két nyomtatványt kell leadni valamelyik ügyfélszolgálati ponton, onnan a Főgáz intéz mindent, csak ne legyen hátraléka annak, aki át kíván jelentkezni – hangsúlyozta Németh Lászlóné.

A gázszolgáltatás után következő lépésként az áramszolgáltatásban jelenik meg a nemzeti közműszolgáltató, itt heteken belül komoly eredmények várhatók – közölte az államtitkár. Utalt arra, hogy folyamatosak a tárgyalások a szolgáltatókkal, a megbeszéléseket néhány héten belül le tudják zárni. Ahhoz azonban, hogy ténylegesen elindulhasson az év végén, a jövő év elején az áramszolgáltatás, még sok teendő van – fogalmazott.

hirdetés

Harmadik lépcsőként a távhőszolgáltatásban jelent majd alternatívát a cég a fogyasztóknak, ezzel kapcsolatban április végéig elkészül egy cselekvési terv – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta azt is: a jelek arra mutatnak, hogy a működő rendszerekben van még olyan tartalék, amit rezsicsökkentésre tudnak majd használni.

Németh Lászlóné kitért arra is, hogy hamarosan kipostázzák a leveleket az érintett társasházaknak, amelyben jelzik, hogy a szükségesnél nagyobb a gázmérőóra, és ha kívánják, ezt lecserélik.

MTI