Megváltoztatják a világot? – A Tesla titkos fejlesztése ismét borsot tör a nagyok orra alá

Első elektromos modelljük megverte a Porsche GT3-at és a Ferrari F430-at, a második pedig az olyan luxus sportszedánok gyártóit hozhatja kényelmetlen helyzetbe, mint például a Maserati Quattroporte, vagy a Mercedes E 63 AMG. Ezúttal azonban nem autóval, hanem egy titokban fejlesztett elektromos töltőhálózattal rukkoltak elő, amellyel egy év alatt letarolhatják az eddig lassan éledező villanyautó-töltőhálózatok piacát.

Ma már számtalan gyártó kínál elektromos meghajtású autókat, de 2006-ban a Tesla Roadsternek alig akadt konkurenciája. Arról nem is beszélve, hogy olyan paraméterekkel rendelkezett, amit a nagy gyártók a mai napig sem nagyon tudtak szériagyártásban elérni, nemhogy túlszárnyalni.

Tesla Roadster – Az első fecske

A kis kétüléses egy 248 lóerős motort kapott, a hatótávolsága pedig normál használat esetén megközelítette a 400 kilométert (egy ausztráliai tartóssági versenyen 504 kilométert is meg tudtak tenni egy töltéssel). Normál használat esetén mindössze 1,7 liter benzinnek megfelelő elektromos energiát fogyasztott, de a gázpedált tövig taposva 3,9 másodperc alatt gyorsult 100 km/h sebességre maga mögé utasítva fent említett, és számos további benzines vetélytársát.

Tesla Roadster

Mindezt azok árának töredékéért. A Mercedes elektromos sportkocsija az  SLS AMG Electric Drive jövőre érkezik. A 120 millió forintba kerülő, 750 lóerős összteljesítményű gyönyörű sportkocsi szintén 3,9 s gyorsulással, de csak 250 km hatótávolsággal rendelkezik.

A Tesla Roadster közel húszmilliós ára önmagában ugyan nem mondható kis összegnek, de mindjárt más a helyzet ha figyelembe vesszük, hogy még 2012-ben is kevés elektromos autó közül lehet tízmillió forintnál kisebb összegért válogatni miközben ezek hatótávja jellemzően 100-170 km, dinamikájuk pedig a legtöbb esetben elmarad az olcsó kisautókétól is. Nem beszélve arról, hogy megjelenésük is ritkán ébreszti fel a birtoklási vágyat.

Tesla Roadster – belülről is gusztusos

A fentiek fényében már érthető, miért szólt olyan nagyot annak idején a Tesla Lotus Elise-alapú sportkocsija, amellyel büszke sztárok és milliomosok igyekezhettek elősegíteni a föld megmentését.

Tesla Model S – Felsőbb osztályba léptek

A Tesla Roadster tehát siker lett, mégis leálltak a gyártásával egy új típusnak, a Tesla Model S-nek adva át a helyet.

Tesla Model S. Előttem az utódom

hirdetés

Az új, immár ötajtós, 5+2 (!) személyes autó szintén meglepő koncepció volt, de az idén elkészült 5000 példány (a Roadsterből négy év alatt kelt el összesen 2600 db) és a 10-11 hónapos várólista alapján úgy tűnik, ismét sikerült az igényeknek megfelelő autóval előrukkolni.

A Model S ára szintén húszmillió forint körül van, legvadabb – fejlesztés alatt álló – változata 4,4 másodperc alatt gyorsul százas tempóra, végsebessége 208 km/h, a hatótáv pedig 480 km. A kínálat 2013-ban egy divatos SUV-val, a Model X crossoverrel bővül.

Supercharger – Az újabb nem várt húzás

Mindezek mellett nem rég látott napvilágot, hogy a Tesla titokban egy olyan töltőállomás-hálózat alapjait fejlesztette ki, amivel megoldhatónak tűnik az elektromos autózás jelenlegi egyik legnagyobb problémája, a lassú töltés és kis akkumulátor kapacitás miatt lehetetlen nagy távolságú utazás.

A Supercharger hálózat először Kalifornia egészét és Nevada, valamint Arizona egyes részeit fedi le. Egy félórás töltéssel nagyjából 250 kilométert tehetünk meg (ekkora távolságot a Tesla alapmodellje is képes egy töltéssel megtenni), ott pedig már vár a következő töltőállomás. Három óra autózás után általában jólesik egy félórás pihenő, mondjuk egy finom kávé mellett.

Kiugróan magas hatótáv félóra töltéssel

Ezekkel a paraméterekkel már egy több európai országot átszelő villanyautós utazás sem tűnik túl kényelmetlennek.

A bemutatott hat kaliforniai töltőállomás csak a kezdet. A Tesla hamarosan le akarja fedni hálózatával az Egyesült Államok nagy közlekedési folyosóit Vancouvertől San Diegoig, Miamitől Montrealig és Los Angelestől New Yorkig.

A grandiózus terv nem áll meg Amerika partjainál 2013 második félévében a Tesla elkezdi a Supercharger-töltőhálózat kiépítését Európában és Ázsiában is!

A Tesla áramkutak lényegesen nagyobb teljesítményűek, mint a ma ismert konkurensek. 100 kW teljesítményüket a jövőben 120 kW-ra emelik. Energiaellátásukat megújuló energiával, napelemes rendszerek építésével oldják meg, így a töltés igen kis költséggel és nulla szén-dioxid kibocsátással történik. A hálózattal a Tesla Model S tulajdonosai többszörösen is jól járnak, hiszen nem csak a megtehető távolság növekszik, de autóikat is ingyen tankolhatják a végtelenségig…