Minden magyar polgár váljon a digitalizáció nyertesévé

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


A cél az, hogy minden magyar polgár a digitalizáció nyertesévé váljon – jelentette ki Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn Budapesten, amikor az újabb internetelőfizetők bevonását célzó Digitális Jólét Alapcsomag védjegyének használatról írt alá megállapodást három kis- és közepes méretű szolgáltató képviselőivel.

Hangsúlyozta: a kormányzat azt kívánja elérni, hogy a jövő év közepére meghaladja a nyolcvan százalékot az internetet használók, előfizetéssel rendelkezők aránya a 16 és 74 éves kor közöttiek körében.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A jelenlegi 78 százalékos arány másfél év alatt hatszázalékos bővülést jelez, valamint azt, hogy erősen megközelítettük az Európai Unió 79 százalékos átlagát – tette hozzá Deutsch Tamás a Vitech “UNO” Kft., a EuroCable Magyarország Kft. és a ViDaNet Kábeltelevíziós Zrt. vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Deutsch Tamás annak fontosságát is kiemelte, hogy – noha erre a szerződésben vállaltak szerint 45 napjuk volna a szolgáltatóknak – szinte azonnal megjelenik kínálatukban a “rendkívül olcsó, de korszerű” internet-elérést kínáló Digitális Jólét Alapcsomag.

hirdetés

Június elejétől pályázhatnak a szolgáltatók az állami tulajdonú védjegy használatára. Deutsch Tamás ennek bejelentésekor felidézte: idén január elsején a korábbi 27-ről 18 százalékra mérséklődött, a jövő év első napjával pedig öt százalékra csökken az internetszolgáltatás áfája. Hozzátette: az adócsökkentés és az új alapcsomag bevezetésének eredményeként jövő januárra 13 hónap alatt 30-35 százalékkal csökken az alapszolgáltatás ára. Akkor szólt arról is: minden nagy és közepes szolgáltató közölte már, hogy napokon belül pályázik a programba belépésre, többek pedig annak a szándékuknak is hangot adtak, hogy a legkisebbet meghaladó mértékű kedvezményt adnak az e csomagot választó ügyfeleiknek. Megjegyezte, a legutóbbi kutatások szerint másfél millió ember nem nethasználó, és 14 százalékuk anyagi okokkal magyarázza ezt.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Június 28-án, a hazai szolgáltatók közül elsőként a UPC Magyarország első emberével írt alá megállapodást az újabb internet-előfizetők bevonását célzó Digitális Jólét Alapcsomag védjegyének használatról Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos.

energiaoldal.hu – MTI

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?