Negyven éve nem volt ilyen gyenge méztermés Békésben

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


A rendkívül rossz időjárás miatt az átlagos termésmennyiségnek alig a fele került idén a hordókba – mondta az MTI-nek Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke, a pénteken kezdődő, háromnapos VII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál egyik főszervezője.

Kifejtette: méhcsaládonként nyolc-tíz kilogramm átlagú a akácméztermés, miközben egy jó évben húsz kilogramm fölött alakul ez a szám. Napraforgóból a megyében idén közepes volt a termés, más mézfajtákból szinte semennyit sem tudtak pergetni a méhészek. A napraforgónak köszönhető, hogy a termelőknek nem lett ráfizetéses az idei szezon – mondta Haász Ferenc.

Az egyesületi elnök közölte: minőség szempontjából nem volt rossz az év, csak a mennyiség marad el jóval a szokásostól. Ez azonban 65-70 százalékkal emelte a felvásárlási árakat, az akác esetén akár 80 százalékkal is magasabbak a nagykereskedelmi átvételi árak a tavalyi 1200-1300 forinthoz képest – tette hozzá.

Haász Ferenc belföldön nem számít mézhiányra, még úgy sem, hogy az elmúlt öt év alatt a korábbi ötven dekagrammhoz képest megduplázódott az egy főre jutó átlagos éves mézfogyasztás.

hirdetés

Az idei termés hetven százaléka így is exportra kerül, a fő felvevőországnak Németország, Olaszország és Franciaország számít, de egyre nagyobb az érdeklődés a magyar méz iránt Japánból, Kínából és az arab államokból is.

Méztermelés Magyarországon, 2000-2013

Haász Ferenc elmondta: a magyar méhészek szeretnék meghonosítani a Németországban kedvelt, margarinszerűen kenhető, úgynevezett krémméz fogyasztását, ezért más fajták mellett ezt is kóstoltatják a péntektől vasárnapig tartó VII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztiválon.

Békésben mintegy 1500-an foglalkoznak méhészkedéssel, a megyei egyesületnek 700 tagja van. A méhcsaládok számát hetvenezerre becsülik.

 

MTI

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?