Papír-forma

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


Terbe János ipari formatervező és dizájner a jachtok világából evezett át a papírbútorok tervezésére. Különleges bútorai nemzetközi szinten is egyedülállóak, ezért exkluzív irodákba is szívesen vásárolják.

Az Iparművészetin végeztem, formatervező szakon. Azokban az években elég komolyan vitorláztam, versenyeztem, innen jött a hajók iránti vonzalom. Amikor befejeztem az iskolát, akkor már látható volt, hogy pl. a Videotonnál, Ikarusnál nem lesz szükség formatervezőkre, a privatizáció miatt meg fognak szűnni ezek a feladatok, az érkező multik pedig kész terveket hoztak. Én mindig igyekeztem inkább a saját magam dolgaival továbblépni, úgyhogy innen jött az ötlet, hogy kellene valami saját bázis, ahol el tudok kezdeni jachtokat és egyéb dolgokat megépíteni. Végül Törökbálinton nagyon kedvező feltételekkel, sikerült ehhez a területhez jutni az ösztöndíjból. A hátsó csarnok egy tűzoltószertár volt, amit a barátokkal, évfolyamtársakkal együtt bontottunk le.

fotó: Energiafigyelő/Szemesi Anita

fotó: Energiafigyelő/Szemesi Anita

Így indult az első vállalkozásom, ami elsősorban üvegszálas poliészter és epoxy-technológiára épített. Ez egy belterületi ingatlan, úgyhogy előbb-utóbb gond lett volna a szagokkal a sztirol és az aceton miatt. De egyébként is rá kellett jönnöm, hogy az az anyag nem igazán környezetbarát.

Terveztem egy szelektív hulladékgyűjtő családot, mert már akkor ott volt a fejemben, hogy a környezetvédelem fontos dolog. Nagyon szép hulladékgyűjtőket terveztem hőálló belső tartállyal, amit nem lehetett felgyújtani. Németországban is kiállítottam, és komoly érdeklődés is mutatkozott, de ott találtam magam szembe azzal, hogy mivel maga a termék nem újrahasznosítható, ez ellentmondásban volt a funkciójával. Ettől függetlenül több ezer darab készült belőlük. Némelyik a mai napig látható a metróban, illetve a BKV-nak és a MOL-nak is szállítottunk benzinkutakhoz. Alvállalkozókkal gyártattam műanyagos üzemekben, kézi technológiával. Férfiak, nők kenegették ezt a gyantát meg az üvegszálat, és akkor megszólalt egy hang bennem, hogy nem jól van ez így, nekem nem az a dolgom, hogy erre az anyagra találjak ki újabb és újabb termékeket, mert ez nem egészséges dolog. Az egész életem, a ruhám, a leheletem, minden műanyagszagú volt, úgyhogy arra gondoltam, valami más anyagot kellene találnom, ami ipari mennyiségben is gyártható, és olyan tevékenység építhető rá, aminek van jövője.

Terbe design papír bútorok sofa
Ekkor jött be a képbe a papír?

Egy másfél éves időszak után sikerült rátalálnom a papírra, kartonra. Az első termékem egy térbeli, hajtogatható képkeret volt, amit ’98-ban szabadalmaztattam. Nem sokkal később találtam ki egy hajtogatható polcrendszert, aminek sok előnyös tulajdonsága van. Egy gyárilag előformázott lap, amit a vásárló nagyon egyszerűen össze tud otthon hajtogatni az útmutató alapján. Nagyon sok variációja van, többféle csereszabatos fiók tartozik hozzá, és nincs szükség sem ragasztásra, sem egyéb segédanyagra. Ez azért fontos, hogy az összehajtogatott, már használatban lévő polcot is szét lehet szedni, ha a tulajdonos úgy gondolja, hogy más funkciót adna neki.

A fiatalok fontos célcsoport volt, nekik pedig nem mindig van autójuk, és gyakran változtatják az életterüket. Ezek a polcok, tárolórendszerek albérletben, kollégiumban is praktikusak, könnyen szállíthatók sík lapokban, és a mai napig gyártjuk, forgalmazzuk. A kartont nagyon kedvelik a fiatalok, kiélhetik vele a kreativitásukat, és akár színezhető is, ezzel pedig személyessé tehető.

Mi volt a következő mérföldkő?

2006 körül jött a lamellás megoldás. Ez szintén saját fejlesztés, ilyen bútorokat nem csinál senki sem a világon.

Terbe design papír bútorok
Szeretek inkább új dolgokat kitalálni, nem pedig külföldön látott megoldásokat kicsit átalakítva itthon lemásolni. Az eddigi szakmai és egyéb díjak azt bizonyítják, hogy van egy olyan unikum értéke, hogy nem valaminek a másolata, hanem eredeti ötlet. Természetesen ez is szabadalmaztatva van. Sokat járunk kiállításokra Tokiótól Stockholmig, és a visszajelzések is inspirálnak a további fejlesztésre.

Miért éppen hullámpapír?

hirdetés

Azért dolgozom hullámkartonnal, mert megláttam a szépséget abban, ha elkezdjük egymás mellé sorolni a kartonlapokat. Ez a mintázat és a rajta átjutó fény egy különleges esztétikát ad, amit meg akartam mutatni. A Dunapackkal fuzionálva, aki az alapanyagot gyártja, nagy jövőt látok ebben a termékvonalban. Remélhetőleg a kapacitás és a gyártási háttér is erősödni fog ennek köszönhetően. A szükséges FSC és ISO minősítésekkel is rendelkeznek, és ha a stancolást is ők végzik, akkor a gyártásnak arra a folyamatára is garanciával fogunk rendelkezni. A cég marketing- és kereskedelmi hálózata szintén nagy lendületet adhat a terméknek. Több éve van köztünk együttműködés, és a környezetbarát gondolkodás képviselete nagyon hangsúlyos a Dunapacknál. Emellett nekik is haszon, ha azt tudják kommunikálni, hogy az anyagaik nem csak jók, minőségiek, hanem szépek is tudnak lenni.

Mennyire környezetbarát megoldás ez?

Újrahasznosított papírt használunk, ez pedig összekapcsolódik azzal, hogy már 1998-ban is a lehetséges újrahasznosítás miatt fordult a figyelmem a papír irányába. Ezek a bútorok a natúr barna színükkel, a különleges dizájnnal, a látványos térbeli installálásukkal nagyon jól kommunikálják ezt a környezetbarát gondolatot. Az FSC minősítés arra vonatkozik, hogy ha fát vagy fahulladékot használ fel egy cég, akkor köteles helyette új fákat ültetni. A kisebb-nagyobb cégeknél egyre fontosabb, hogy zöld irodáik legyenek, a világ szerencsére egyre inkább kezd ebben az irányban elköteleződni. Én is abban reménykedem, hogy a saját szakmámban, a tárgyak alkotásával hozzá tudok járulni a környezet megóvásához, használati értékkel rendelkező, szerethető termékekkel. Mi nem a tölgyfa vagy fémbútorokkal versenyzünk, ez egy más út, más lehetőség.

Terbe design papír bútorok
Ezek speciális papírok?

Nem használunk különleges papírt, annyi a különbség, hogy 70–80 grammos helyett 180–280 grammos alapanyagot alkalmazunk, ami sokkal erősebb és ránézésre is minőségibb. Ezt kevésbé használják a doboziparban, mert fajlagosan drágábbnak számít. Nálunk viszont fontos a használati érték.

A tartósságáról vannak tapasztalatok?

Tíz éve gyártunk ilyen bútorokat, és a visszatérő vevőink is azt mutatják, hogy ez egy tartós anyag. Irodákban, éttermekben, kávézókban-teázókban, bioboltokban is használják, polcként és üzletberendezésként is jól megállják a helyüket. A nedvesség az, ami probléma lehet, ezért pl. egy nagyobb páratartalmú pincehelyiségbe nem annyira ajánljuk, hanem normál lakásba, irodába. Be vannak vizsgálva, tesztelve van a teherbíró képességük. A polcokat nyugodtan végigpakolhatjuk könyvekkel, nem jelent gondot.

Terbe design papír bútorok lámpák
Mik a tervei a jövőre nézve?

A jövőben szeretnék többek között az egyedi kiállítási standokra koncentrálni. Nagyon szép, akár grafikázható standokat tudunk építeni a hozzájuk illő dizájnbútorainkkal, prospektustartókkal. A termékcsaládokkal pedig szeretnénk nagyobb volumenre emelni az értékesítést és jobban kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. A környezetbarát termékek most egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, és úgy gondolom, hogy a fejlesztéseink most fognak igazán beérni.

Nemzetközi viszonylatban sem igazán van konkurenciánk, aki nagyon hasonlóval foglalkozna. Ilyen választékkal és ennyire különleges bútorokkal jelenleg ismereteim szerint nem rendelkezik más. Ez különböztet meg mástól, hogy egy anyagban meg tudom látni az új lehetőségeket, akár egy egész filozófiát. Amikor hajókkal foglalkoztam, akkor még nem tudtam, hogy később kartonbútorokat fogok készíteni, ezt az élet és a gondolkodásmódom hozta ki belőlem. Nagy lehetőséget látok benne és szeretném sokáig folytatni, sőt, úgy gondolom, hogy most jön a java. A jelenleg éppen divatba jövő zöld irodák koncepciójába is remekül illeszkednek a papírból készült bútorok.

Egy új irány lehet a PLA-biokompozit. A PLA-fólia alkalmas lehet arra, hogy a karton negatív tulajdonságait ellensúlyozza. Használatával nő a víz- és kopásállósága, továbbá a keménysége is. Azért is közel áll hozzám, mert már az üvegszálas időkben is foglalkoztam kompozit, szálerősített panel dolgokkal és kedveltem azokat az anyagokat, mert sok lehetőség volt bennük, csak nem voltak környezetbarátok. Ma viszont már létezik egy olyan bioepoxy, amivel a kartonokat lehet impregnálni, amitől a teherbírásuk, keménységük, időjárás-állóságuk is nagyobb lesz. Akár az is lehet, hogy hamarosan vitorlást is fogok újra építeni, mégpedig kartonból. Ennek üzenetértéke lesz: hogy lehet környezetbarát anyagokkal is meglepő dolgokat komoly műszaki tartalommal építeni.

Az interjú az Energiafigyelő magazin 2015/1. számában jelent meg.

Energiafigyelő magazin 2015-1

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?