Putyin: Csernobil súlyos lecke volt az emberiség számára

A csernobili katasztrófa súlyos lecke volt az emberiség számára, következményeit csakis önfeláldozással lehetett enyhíteni – hangsúlyozta az atombaleset 30. évfordulóján a következmények elhárításának részvevőihez intézett táviratban Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin rámutatott, hogy a katasztrófának a mai napig súlyos utóhatásai vannak mind a természetre, mind az emberek egészségére.

„A tragédia léptéke mérhetetlenül nagyobb lehetett volna azon tűzoltók, katonák, szakértők, egészségügyi dolgozók példa nélküli bátorsága és elkötelezettsége nélkül, akik becsülettel teljesítették állampolgári kötelességüket” – írta az orosz elnök a Kreml honlapján közzétett üdvözletében.

Putyin szavai szerint azokat, akik részt vettek a szörnyű katasztrófa következményének felszámolásában „joggal tekintjük igazi hősöknek és fejet hajtunk az elhunytak szent emléke előtt”. Az elnök ugyancsak méltatta a mentés veteránjait, akik nem felejtették el életüket vesztett társaikat, támogatják családjukat és a társadalmi élet aktív részvevői.

hirdetés

Az ukrajnai Csernobil atomerőművének negyedik reaktorblokkjában 1986-ban bekövetkezett baleset nyomán több, mint 115 ezer embert evakuáltak a létesítmény 30 kilométeres körzetéből. A következmények felszámolására több mint 600 ezer szovjet katonát és civilt vezényeltek ki.

Csernobil katasztrofa

A VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézetnek a keddi Kommerszantban közölt adatai szerint az oroszok 58 százaléka támogatja ma a nukleáris energetika fejlesztését. 1990-ben, vagyis négy évvel a baleset után csak a megkérdezettek 14 százaléka vélekedett így, és 56 százalékuk elutasítóan nyilatkozott.

A szkeptikusok részaránya 2016-ra 28 százalékra csökkent. A válaszadóknak ugyanakkor csak 20 százaléka zárta ki annak a lehetőségét, hogy az elkövetkező egy-két évben a csernobilihez hasonló baleset történjen valamelyik orosz nukleáris létesítményben.

energiaoldal.hu – MTI