Rájár a rúd az illegális hulladékégetőkre

Sorozatban bírságolják az illegális hulladékégetőket a járási hivatalok. A hatóság is beletanult, hogyan lehet eredményesen fellépni ezzel a súlyos környezetszennyezéssel szemben. Ebben nagy szerepet játszott a Levegő Munkacsoport fellépése is.

Illegális hulladékégetésFalu szélén égő festékes hordó, kertben hamvadó PVC csövek, belvárosi kabátégetés, fűtés cipőtalppal és bútorlappal melegített felmosóvíz.

Az ügyekben közös, hogy a Levegő Munkacsoport juttatta el ezeket a járási hivatalokhoz panaszként, vagy ügyfélként vettünk részt az eljárásokban. Ha nem is minden esetben elsőre – mert némely ügyben fellebbeznünk kellett –, de túlnyomórészt a jogszabály szellemében jártak el az első fokú levegőtisztaság-védelmi hatósági jogkört ellátó járási hivatalok.

Míg a korábbi eseteknél rendre elutasították az ilyen ügyeket, jórészt bizonyítottság hiányára hivatkozva, idővel belejöttek és szakszerű határozatok születnek.

hirdetés

A rendőrség két ügyben is segítette a környezet védelmét. Tavaly októberben Gyöngyösorosziban egy illető a telke mellett, közterületen gyújtott fel nagy mennyiségű háztartási hulladékot, valamint autó gumikat, matracot, festékes hordót, üléseket és ruhákat. Itt a rendőrség tett feljelentést a Gyöngyösi Járási Hivatalnál, amely ráadásul nem a legkisebb kiszabható összeget, hanem 70000 forint bírságot szabott ki az illetőre.

Egy ceglédi esetnél is ruhát és műanyagokat égettek, de a panaszos által hozzánk eljuttatott fotó tanúsága szerint matracot is. Ebben az esetben a panaszos értesítette a rendőröket, és a felvett jegyzőkönyv szolgált a Ceglédi Járási Hivatal által lefolytatott eljárás egyik fontos bizonyítékául.

Egy isaszegi család rendszeresen több épületben és nyílt színen is hulladékot égetett, és fellebbezésünk hatására a Gödöllői Járási Hivatal több előre be nem jelentett szemle után tetten érte az egyik égetőt. Mivel az égetés kályhában történt és nem az udvaron, a bírság is magasabb volt, 70.000 forint.

Nagyrédén az udvarukon égetett szemetet két személy. A panaszos a rendszeresen égetett kommunális hulladék, esetenként PVC csövek mérgező füstjétől szenvedett. A tanúmeghallgatások során a két személy tagadta, hogy PVC csövet égettek volna, mint a panaszos említette, viszont elismerte PET palackok égetését. Így fejenként 25000 forint bírságot rótt ki rájuk a Gyöngyösi Járási Hivatal.

forrás, kép: greenfo.hu