Repair Café


Majd három éve Hollandiából indult egy közösségi mozgalom, a Repair Café, amelynek nálunk is egyre több követője van. A kezdeményezés lényege, hogy összehozza azokat az embereket, akiknek meghibásodott, átalakításra szoruló tárgyaik vannak, olyan hozzáértő szakemberekkel, akikkel kellemes környezetben, teát, kávét kortyolgatva, közösen újra életre keltik az egyébként kidobásra ítélt dolgokat.

A fogyasztói társadalom korát éljük, amikor a gyártó cégek arra ösztönzik az embereket, hogy mindig újabb és újabb termékeket vásároljanak. Ma már nem tízen-húszon évig működik a mosógép vagy a tévé, a műszaki cikkek élettartama lerövidült: hamarabb elkopnak az alkatrészek, a javítás sok esetben aránytalanul drága, így nem csoda, ha inkább „megéri” kidobni a régit, és venni egy újat. Ezzel több probléma is van. Egyfelől évről évre nő a hulladék mennyisége, ezen belül is a veszélyes hulladékok aránya, magasabb a károsanyag-kibocsátás, és az emberek is kénytelenek vissza-visszatérően nagyobb kiadásokkal kalkulálni, mint korábban.

kép: facebook.com/repaircafehungary

kép: facebook.com/repaircafehungary

A Repair Café mozgalom erre kínál egy lehetséges megoldást.

A „Javító Kávézóba” látogatók tesznek azért, hogy a hibás, sérült tárgyak, eszközök kapjanak egy újabb esélyt, hogy megmeneküljenek a szeméttelepre kerüléstől. Az átlagember nem ért a szereléshez, varráshoz, és/vagy nincsenek szerszámai, kellékei, amivel egy meghibásodott, szeretett tárgyat önmaga meg tudna javítani. És a másik oldalon ott vannak a nyugdíjas, a munkaerőpiacon nélkülözött, vagy éppen csak segíteni szerető, hozzáértő szakemberek, a villanyszerelőtől a varrónőn át a kárpitosig. Csak össze kell hozni a két felet.

Hogyan néz ki egy találkozó?

Vegyünk egy példát: Egy szétszakadt cipzár cseréje a gyerek télikabátjában éppen annyiba kerülne a szabónál, mint amennyiért akciósan, újonnan vásároltuk pár évvel korábban magát a kabátot (2800 Ft). Ezért jogos a kérdés, hogy megéri-e nekünk egy varróműhelyben megjavíttatni és még két hetet várni az elkészültéig, pláne, hogy a gyerek maximum még egy telet fogja tudni hordani ezt a kabátot, hiszen kinövi. Egy ilyen dilemmára megoldást jelent a Repair Café mozgalom, amelynek köszönhetően létrejöhet a találkozás egy varrógéppel és egy kedves, hozzáértő segítséggel. 1-2 óra „betanulás” után lényegében anyagáron (500 Ft és egy tejeskávé a varrónőnek) közösen elvégeztük helyben a csereműveletet. Nemcsak a spórolás miatt jár jobban az, aki egy ilyen találkozóra elmegy, hanem jó érzés, hogy tanulhat valami hasznosat az ember, amivel időt és pénzt takarít meg, és hozzájárultunk ahhoz, hogy ne menjen veszendőbe, amit még lehet hordani.

Emellett jó látni azt is, hogy a résztvevő szakemberek sok évtizednyi tapasztalatból és tudásból átadhatnak egy kis szeletet a fiatalabbaknak, és közben még jót is lehet beszélgetni velük bármiről. És persze az sem elhanyagolandó tényező, hogy a pozitív tapasztalat jó ajánlólevél, és aki itt megismer egy jó szakembert, bizonyára szükség esetén fizető ügyfélként is felkeresi majd, és továbbajánlja az ismeretségi körben is. Ez az igazi win-win helyzet.

hirdetés

Ugyanez a szituáció játszódik le a mosógépszereléstől kezdve a madáretető barkácsolásán át, mindenre lehet megoldást találni. Akinek komolyabb problémája akad, annak azt tanácsolják a szervezők, hogy a közösségi média felületein működő fórumokon előzetesen jelezze, miről van szó, hogy a megbeszélt időpontban a már kellően felvértezett szakemberrel találkozhasson, így nagyobb esély van a sikerre. Ez egy igazi, modern kori közösségi élmény, hasonló gondolkodású emberekkel és hasznos tevékenységgel: a szeméttelep helyett újjászületésre ítéltetett porszívók, ruhák, fülhallgatók találkozása egy fővárosi kávézóban.

 

Tom Szaky a hulladékról és a tervezett elavulásról

A szemét története csak egy évszázados. Száz évvel ezelőtt nem volt szemét, és azóta két dolog történt. Egyrészt a termékek nagy része nem természetes, hanem ember által kreált anyagból készül. Ezzel a környezet nem tud mit kezdeni, és szemét lesz. A másik probléma, hogy a világ lakossága ma tízszer nagyobb és tízszer többet vásárol, azaz összesen százszoros a növekedés. Ráadásul nem minőségi dolgokat, hanem olcsó, sokszor pocsék minőségű dolgokat, amik öt perc alatt szemétté válnak. Ez a toll rögtön hulladék lesz, ha kifogy belőle a tinta. Kinek van ma újratölthető tolla? De ruhából sem egy jót vesz valaki, hanem sok rossz minőségűt, mert a divat ezt diktálja.

Fotó: Energiafigyelő/Hejüsz Bettina

Tom Szaky. fotó: Energiafigyelő/Hejüsz Bettina

Az emberek pedig egyszerűbb életet akarnak, ezért inkább kapszulás kávét isznak. Ezek miatt is egyre több a szemét. Ahol nagyobb a gazdagság, ott több a szemét is, ugyanis a fogyasztással arányos a keletkezése.

A szemét mennyisége a tervezett elavulással is nagy mértékben összefügg. Az üzleti világ számára igen fontos, hogy a fogyasztás minél nagyobb legyen. Az lenne a válasz, hogy ha fogyasztani akarunk, akkor válasszunk drágább, jobb minőségű dolgokat. Egyébként ezzel sok szegény tisztában van. Nem vesz ezer tollat, csak egyet. Vagy egy jó minőségű ruhát, amit egy évig hord, és nem tíz rosszat. Egy jó cipőt, mint amilyen a tiéd, el tudsz vinni a cipészhez. Megjavítja a talpát és hordhatod tovább. Egy műanyag cipővel ezt nem tudod megcsinálni. Az egyszer használatos, olcsó dolgok a háború után szaporodtak el, az elmúlt ötven évben. Azért lett ilyen menő, mert óriási üzlet van benne. Gondolj bele, hogy a Gillette 13 milliárd dolláros forgalmat ér el évente Amerikában eldobható borotvákból. Ha ez tartós borotva lenne, akkor csak 1 milliárdot érne el. Így van kitalálva, hogy mindig kidobni és újat venni…

Nyilatkozta Tom Szaky a TerraCycle alapítója az Energiafigyelőnek

forrás: Energiafigyelő magazin 2015/2.szám

Szólj hozzá!

You must be bejelentkezve to post a comment.