Robotautó-tesztpálya épül Zalaegerszegen

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


Önvezető autókat is tesztelhetnek majd az új pályán. Összesen mintegy 40 milliárd forintból elkészül a jövő év végéig Zalaegerszegen az a 250 hektáros területű járműipari tesztpálya, amelyhez hasonló 500 kilométeres körzetben nincs a közép-európai térségben – közölte Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő a csütörtökön Zalaegerszegen, rendkívüli sajtótájékoztatón.

Elmondta: a kormány döntése alapján – amelyről Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délelőtt tett bejelentést – 35 milliárd forintot biztosítanak állami forrásból az építkezéshez. Olyan központot építenek ki benzinkutakkal, szállodával és egyéb kiszolgáló létesítményekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a térség országaiban működő járműgyártók tesztelhessék autóikat, akár hetekre, hónapokra ideköltözve. Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen beruházása lesz a zalaegerszegi.

Egy a Google által átalakított Toyota Prius. kép: wikipedia

Egy a Google által átalakított Toyota Prius. kép: wikipedia

A kormányfő a Műegyetemen tartott, a Jövő autói című konferencián jelentette be csütörtökön a zalaegerszegi járműipari tesztpálya építését. A miniszterelnök azt mondta: a pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között.

Vigh László a bejelentéshez kapcsolódva a sajtótájékoztatón kifejtette: Zalaegerszeg évek óta szeretett volna egy ilyen léptékű beruházást megvalósítani, amivel “felkerülhet az európai térképre”. Jelezte: a zalaegerszegi tesztpálya és kapcsolódó beruházásai kifejezetten a magasan kvalifikált szakemberekre, mérnökökre, kutatókra számít majd.

hirdetés

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a város 250 hektáros területet biztosít az északi ipari parkjában, illetve 3,1 milliárd forintot fordít az előkészületekre a rendelkezésre álló területi operatív program forrásaiból. Az építkezés befejezését 2017 decemberére tűzték ki – tette hozzá.
Közvetve vagy közvetlenül 350-360 kvalifikált munkaerőnek biztosít majd állást a tesztpálya, de a város szakiskolai képzésének, illetve Zala megye műszaki felsőoktatásának is kiemelt lehetőségeket biztosít majd a működése.

Megfogalmazása szerint nemcsak Zalaegerszegnek és Zala megyének jelent óriási fejlődési lehetőséget ez a létesítmény, hanem Magyarország szerepét is erősíti. Ma már a gyártás mellett világszerte egyre fontosabb szerepe van a fejlesztésnek, ezt szolgálja ez a beruházás is.

Hagyományos tesztpályák másutt is vannak Európában, de ez a pálya az autonóm, vagyis önvezető járművek tesztelésére is alkalmas lesz, márpedig ezek határozzák majd meg a következő évtizedek közlekedését – tette hozzá.

A helyszínválasztásról a polgármester azt mondta: egy “semleges, egyetlen autógyár mellett sem elkötelezett” városban épül fel a komplexum. A hely logisztikai és földrajzi szempontból is ideális, mert a koperi kikötőtől közvetlen nemzetközi vasúti összeköttetése van Zalaegerszegnek, a közelben van a sármelléki repülőtér. A beruházás felgyorsíthatja a már korábban eldöntött útfejlesztéseket is, mint a zalai megyeszékhely összeköttetése az M7-es és a majdani M9-es autópálya irányába.

energiaoldal.hu – MTI

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?