Csok: a támogatások, kedvezmények visszafizetéséhez kapcsolódó kritériumok nem változtak

A kormány nem változtatott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) azon kritériumain, amelyek a támogatások, kedvezmények visszafizetéséhez kapcsolódnak – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Tovább olvasom »

Emelik az ÁFÁ-t Japánban (8% lesz…)

Keddtől 5 helyett 8 százalék Japánban az ÁFA, és hogy a forgalmi adó kényszerű, főleg a költségvetés helyzete miatti emelése idáig mindig gazdasági lassulást, és korábban a kormány bukását hozta. Vélhetően a lassulás most is meglesz, de június vagy július végén ezt egy újabb jegybanki stimulussal ellensúlyozhatják, és jelentős japán jen gyengülés jöhet.

Tovább olvasom »

Győri fémkereskedők – Több milliárd forintos kárt okozott a bűnszervezet

Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel azt a fémhulladék-kereskedő bűnszervezetet, amely több uniós állam költségvetését is megkárosította, az eddigi adatok szerint több mint hatmilliárd forint értékben – számoltak be az ügy magyar, szlovák és cseh nyomozószerveinek képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten

Tovább olvasom »

Magyar gázolajár: a legdrágábbak között a világon

Ismét csúcsközelben a benzinár Magyarországon, és bár a jelenség nem hungarikum, azért az autósok számára mindez sovány vigasz. Ahogy az is, hogy az EU-ban több olyan ország is van, mely a magyarnál is magasabb üzemanyagárakkal bír. Amennyiben ugyanis a világ többi részében is szétnézünk, a hazai árak már inkább magasnak mondhatóak, és az egy főre jutó GDP-t is figyelembe véve […]

Tovább olvasom »

Abszurd ötlet: drasztikus LPG-adóemelés az egészségért!

Matolcsy György javaslata szerint jövő év első felében összesen 100%-kal emelkedne az LPG jövedéki adója. A javaslat indoklása szerint az adómérték-emelés olyan termékekhez kötődik, amelyek fogyasztása fokozott egészségkockázatot jelent, így a törvényjavaslat amellett, hogy többletforrást teremt az egészségügy számára a növekvő árak miatti fogyasztáscsökkenés révén enyhítheti az egészségügyi ellátórendszer leterheltségét. Ez az indoklás az egyik legkörnyezetbarátabb üzemanyag esetében némiképp meglepő…

Tovább olvasom »

Napelemet raknál a házra? Így kell adóznod utána

Bár az tény, hogy az áramszolgáltatóknak Magyarországon kötelezően át kell venniük a hálózatra kapcsolt napelemes rendszerekben megtermelt áramot, nagy kérdés ugyanakkor, hogy túltermelés esetén van-e a háztartási kiserőművek tulajdonosainak adófizetési kötelezettsége. A NAV állásfoglalása szerint igen cizellált a kép, arról nem is beszélve, hogy a legtöbb esetben egyedi elbírálás alá esik az „adóalany”.

Tovább olvasom »

Megússzuk az 500 forintos benzinárat?

Az év eleje óta mintegy ötven forinttal ugrott meg a benzinár, szerdától már lehet olyan kút is, ahol 470 forintot kell fizetnünk egy literért. A kormány nem csökkenti a jövedéki adót, ráadásul a szomszédba is csak kevesen ugorhatnak át olcsón tankolni – a környező országok nagy részében is hasonlóan drága az üzemanyag, miután drágult a kőolaj, nőtt a finomítók nyeresége. […]

Tovább olvasom »