Idén jöhet a GMO-mentes védjegy

Több fronton veszi fel a harcot a génmódosított élelmiszerek ellen Magyarország. Az előkészítés előtt álló fehérjeprogram a többségében GM-szóját tartalmazó takarmányokat szorítaná ki a piacról. A GMO-mentes jelölés bevezetésével pedig a boltok polcain is egyre nagyobb hely juthat a „tiszta” élelmiszereknek – írja a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom »

Nem engedjük be a GMO-termékeket

Az Európai Parlament megszavazta a génmódosított, úgynevezett GMO-termékek termesztésének tagállami tiltását lehetővé tevő jogszabálymódosítást. Magyarország számára előnyös döntés született – mondta a földművelésügyi miniszter az InfoRádiónak. Fazekas Sándor hozzátette: hazánk így fenntarthatja a tiltást, vagyis nem enged be génmódosított termékeket az ország területére.

Tovább olvasom »

Eldőlt: a tagországok tilthatják a GMO-termesztést

Tavasszal lép majd hatályba az az új uniós jogszabály, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament (EP) strasbourgi plénuma és amely gyakorlatilag minden tagállam számára lehetővé teszi, hogy meghatározott indokokra hivatkozva, saját hatáskörben tiltsák meg az uniós szinten egyébként engedélyezett génmódosított organizmusok (GMO) köztermesztését saját területükön.

Tovább olvasom »

Brazil gazdák követelik pénzüket a Monsanto-tól: nem működnek a génpiszkált termények!

Brazil gazdák követelik vissza a Monsanto és más génpiszkáló vállalatoktól a pénzüket és többletköltségeik megtérítését, mert a kártevőknek elvileg ellenálló termények nem hogy megölték volna a rovarokat, hanem a rovarok elpusztították a terményeket és még több pénzt kellett költeniük növényvédő szerekre (peszticidekre).

Tovább olvasom »

Jön a GMO-méz?

Az Európai Unió cserbenhagyta a magyar méhészeket – hangoztatta csütörtöki közleményében Bánki Erik fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, arra reagálva, hogy az előző nap az EP olyan javaslatot fogadott el, amelynek alapján a jövőben nem kell feltüntetni a méz csomagolásán, tartalmaz-e génmódosított organizmust (GMO).

Tovább olvasom »

Zéró tolerancia minden GMO-ra!

A kormány által meghirdetett zéró tolerancia minden GMO-ra vonatkozik, és ennek alapján a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a jövőben is mindent megtesz azért, hogy Magyarország GMO-mentessége fennmaradjon – szögezte le Budai Gyula, a VM parlamenti ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az Országházban tartott szakmai fórumon.

Tovább olvasom »

Áll a bál a génmódosított kukorica körül

Az Európai Bizottság jogértelmezése szerint már nincs módja visszavonni javaslatát a Pioneer 1507 nevű génmódosított (GMO) kukorica termesztésének engedélyezésére, miután a tanácsban nem sikerült minősített többséggel leszavazni a kérelmet, kénytelen lesz kiadni a termesztési engedélyt – közölte szerdán Roger Waite, a brüsszeli testület agrárkérdésekért felelős szóvivője. Szerdán 12 tagállam európai ügyekért felelős vagy külügyminisztere, illetve államtitkára levelet írt Tonio Borg […]

Tovább olvasom »
1 2