Most már eladatná az INA-pakettet az állam a Mollal

A Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét a magyar kormány. A kormány emellett utasította az igazságügyért felelős minisztert, vizsgálja meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol-INA-ügyben a Mol-t, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására. A kabinet arról is döntött, hogy a külügyminiszter lemondja részvételét a csütörtökön Dubrovnikban megrendezendő energiabiztonsági találkozón.

Tovább olvasom »

Közleményben reagált a MOL a Hernádi Zsolttal kapcsolatos hírekre

A Horvátország által kiadott nemzetközi körözés semmilyen módon nem gyengíti Hernádi Zsoltot abban, hogy elnök-vezérigazgatóként a továbbiakban is teljes jogkörrel irányítsa a MOL-t – áll a vállalatcsoport szerdán kiadott közleményében. Úgy fogalmaznak, hogy Hernádi Zsoltnak magánszemélyként nyilvánvalóan kényelmetlen lesz, hogy nem tud külföldre utazni, és ez bizonyos protokoll feladatok ellátásában is akadályozhatja.

Tovább olvasom »

Bekebelezi a MOL az INA-t?

Egy horvát lap értesülései szerint a MOL megvásárolná az állam 44,84 százalékos részesedését az INA-ban, így 95 százalék közelébe emelkedne a részesedése a cégben. Ha így történne, akkor ezt a lépést valószínűleg az INA tőzsdei kivezetése követi. A lap egy MOL-tól a horvát kormánynak küldött levélre hivatkozik, de a horvát miniszterelnök szerint még nem folynak hivatalosan tárgyalások e kérdésben.

Tovább olvasom »

Aláírták a Déli Áramlat horvát mellékágáról szóló orosz-horvát memorandumot

Aláírta a Déli Áramlat földgázvezeték horvátországi mellékágának megépítéséről szóló akciótervet Alexander Medvegyev, a Gazprom orosz földgázvállalat vezérigazgató-helyettese és Mladen Antunovic, a Plinacro horvát gázszállító vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön Zágrábban – jelentette a helyi média.

Tovább olvasom »

Meghatározó maradhat a Mol-INA együttműködés a térségben

Magyarország és Horvátország egyaránt elkötelezett a Mol és az INA együttműködésének erősítésében, aminek következtében a konzorcium továbbra is meghatározó stratégiai szereplője maradhat a régió energiapiacának – állapította meg egybehangzóan Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár és Josko Klisovic horvát külügyminiszter-helyettes pénteken.

Tovább olvasom »
1 2 3