Pályázat napelemekre

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása” című (KEOP-2014-4.10.0/N kódszámú) pályázati kiírás. A pályázatok benyújtására az I. szakaszban 2014. augusztus 21. és 2014. augusztus 30. között nyílik lehetőség. A pályázati felhívás kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és EU stratégiával – ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését. Rendelkezésre álló forrás: 5 milliárd forint. A pályázatok […]

Tovább olvasom »

A megújuló energiára való áttérés nem megy támogatás nélkül

Németországban négyszer akkora a napelemes áramtermelő kapacitás, mint a teljes magyar erőművi kapacitás, de emögött jelentős támogatás áll – mondta Jászay Tamás, az Elmű Nyrt. vállalatfejlesztési igazgatója a KÖVET Egyesület által rendezett konferencián csütörtökön Budapesten.

Tovább olvasom »

Támogatott kazáncsere – csak gazdagoknak?

A 2012-es kazán-felújítási pályázaton a jómódú XII. kerület polgárainak az átlagos budapesti lakosra jutó támogatás több mint négyszeresét juttatta az NFM. A támogatási döntések elemzéséből látszik, hogy leginkább a gazdag kerültekben lakókon segített a kormány, amikor 40%-os utófinanszírozásos állami támogatást kínált, kedvezményes hitel nélkül. A magyarok túlnyomó része nem képes előteremteni a pályázáshoz szükséges önrészt, csak akkor lenne képes pályázni, […]

Tovább olvasom »

A rezsicsökkentés része az energiahatékonyság elősegítése is

Nagy kérdés, hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a rezsicsökkentést, amelynek része az energia árának csökkentése mellett az energiaszolgáltatások szabályozása, illetve az energiahatékony beruházások elősegítése is – mondta a közszolgálati rádió reggeli műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, hangsúlyozva: ez a három elem jelenti a rezsicsökkentés politikáját.

Tovább olvasom »
1 3 4 5 6 7 8