Tarlós: az állam miatt áll a 3-as metró felújítása


A főpolgármester szerint nem a főváros, hanem az állam hibájából áll a 3-as metró felújítása.

Tarlós István arra reagált a Hír TV Magyarország élőben című műsorában csütörtök este, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos sajtótájékoztatóján azt mondta: kizárt, hogy az idén elkezdődjön a 3-as metró rekonstrukciója, mert még nem jelent meg a közbeszerzési pályázat, amelyet a fővárosnak kell kiírnia.

kép: wackond/indafoto.hu

kép: wackond/indafoto.hu

hirdetés

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a kormány kapcsolattartója a felelős: ő az, aki nem képes lezárni az egyeztetést, emiatt áll a folyamat, holott ennek komoly politikai kockázatai vannak. Nincs tehát szó arról, hogy a főváros hibájából állna a közbeszerzés – hangsúlyozta.

Egy másik kérdésre válaszolva Tarlós István elmondta: Magyarországon jelenleg hatályos egy jogszabály, amely miatt nem lehet dugódíjat bevezetni. Kiemelte: ha az Európai Unió megbünteti Magyarországot, amiért nem alkotja meg a díjat, akkor emiatt a bírság nagy részét az államnak kell kifizetnie, nem pedig a fővárosnak.

energiaoldal.hu – MTI

Szólj hozzá!

You must be bejelentkezve to post a comment.