Téved, ha azt gondolja, hogy csak nyáron támadnak a fertőzések!

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


Sorban jönnek az ételmérgezéses-vírusfertőzéses hírek. Az elmúlt hetekben több eset is borzolta a közvéleményt. Újév előtt a budaörsi Tesco 27 dolgozója lett rosszul, feltehetően az üzemi konyháról kapott borsos tokány miatt, január elején pedig Halásztelken betegedett meg több száz ember egyszerre, 20-án újabb 29 esetet jelentettek, szintén Halásztelekről, 25-én pedig egy rumi gyermekotthonban lett rosszul 37 gyermek. Mint megtudtuk sokat tehetünk az ilyen esetek megelőzésért, ha odafigyelünk a higiéniára, egy új magyar találmány pedig akár harminc másodperc alatt is elbánik a kórokozókkal.

A Tesco esetében a borsos tokányra gyanakodtak az első hírek alapján. Próbáltunk friss információt megtudni, de a Tescónál nem tudtak bővebb tájékoztatással szolgálni az ételminták elemzésének eredményével kapcsolatban.

Illusztráció. kép: TaylorHerring

Illusztráció. kép: TaylorHerring

Halásztelken a Fővárosi Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának járványügyi munkatársai összesen 235 betegre (103 iskolás, 101 óvodás, 3 külső étkező és 28 családtag) derítettek fényt a 2016. január 7. és 16. között elvégzett járványügyi vizsgálatok alkalmával – tájékoztatta Szivák Bernadett a budapesti kormányhivatal sajtófőnöke az energiaoldal.hu-t.

A betegek székletmintáiból a laboratóriumi vizsgálatok Calicivírust mutattak ki. A konyhában vett tisztasági minták vizsgálatának eredményei higiénés üzemeltetési hiányosságokra utaltak. Mivel a tudomány mai állása szerint az ételmintából a vírus jelenlétét nem tudják kimutatni, a laboratóriumi vizsgálati eredmények nem tudták igazolni az étel közvetítő szerepét, azonban az érintettek által kitöltött 591 kérdőív adatainak feldolgozása alapján, az elvégzett statisztikai elemzésekkel valószínűsíteni tudták az elfogyasztott étel fertőzést terjesztő szerepét.

Konyha főzés

Illusztráció

Ugyan minden egységben megtörtént a fertőtlenítő nagytakarítás utóellenőrzése, január 20-án a Ráckevei Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya részére egy újabb halásztelki intézmény vezetője jelentette, hogy a múlt hét óta összesen az 50 gyermekből 25, a 8 dolgozó közül 4 fő vírusos fertőzésre jellemző tünetekkel megbetegedett. Az ő székletmintájukból is Calicivírust mutattak ki. A megbetegedett személyek kapcsolatba hozhatók a többi óvodában és iskolában megbetegedett egyénekkel.

A kormányhivatal tájékoztatása alapján népegészségügyi szakemberek – amellett, hogy a tünetes konyhai dolgozókat eltiltották a tevékenységük gyakorlásától – valamennyi egészségügyi könyvvel rendelkező dolgozót köteleztek a foglalkozás-egészségügyi felülvizsgálat elvégeztetésére, továbbá a megbetegedések által érintett intézmények vezetőinek felhívták a figyelmét arra, hogy a beteg gyermekek és dolgozók csak orvosi igazolással vehetők vissza a közösségbe Minden egységben megtörtént a fertőtlenítő nagytakarítás utóellenőrzése.

Szintén tőlük tudtuk meg, hogy a budaörsi Tesco áruház dolgozói közül 21 főt kellett az Egyesített Szent István Szent László Kórház-Rendelőintézet Infektológiai Osztályaira szállítani ételmérgezés gyanújával. A fertőzés veszélyének kitett személyek száma 80 fő volt, amelyből huszonegyen betegedtek meg. Mindannyian ettek a részükre készített ételből, melyet követően a tünetek 12-24 óra múlva kezdődtek. A tünetek: 3-6 alkalommal hasmenés, néhány embernél hányinger; hányás nem volt, lázat egy esetben észleltek. A betegek gyorsan gyógyultak és tünetmentessé váltak.

Laboratóriumi vizsgálattal nem sikerült igazolni a betegség eredetét és a kórokozót. A feltárt körülmények, a gyorsan rendeződő, jellemzően hasmenéses tünetek túlsúlya alapján azt gondolják, hogy a megbetegedéseket ún. feltételes kórokozó(k) idézték elő, mely kórokozókat a betegek által 2016. december 28-án éjjel elfogyasztott étel közvetített.

Az ilyen típusú megbetegedések megelőzése szempontjából nagyon fontos a gyakori és alapos kézmosás, mind a konyhákon, mind a közösségekben; illetve az, hogy a megbetegedett személyeket azonnal elkülönítsék, és a környezetüket fertőtlenítsék.

Kézmosás

Fontos tudni, hogy a betegségen átesett személyek a klinikai tünetek megszűnését követően két nappal még viszonylag nagy számban ürítik a Calicivírust, így addig elkülönítésük, otthon tartásuk erősen indokolt.

Szentgyörgyi József halásztelki polgármester titkárságán arról tájékoztatottak bennünket, hogy a polgármester úr összefoglalóját az esetről a helyi lapban találjuk. Ebből megtudhattuk, hogy január 9-én az iskola és az óvodák egy napos zárva tartásáról döntöttek, hogy legyen elegendő idő az épületek teljes fertőtlenítésére. Ugyanakkor sajnos a vírus még jelen van a településen, sok esetben az ápoló szülők kapták el. Egyes esetekben gyors lefolyású a betegség, de vannak példák a több napos visszatérő tünetekre is. A további terjedés még nem zárható ki, a Calicivírus ugyanis már a tünetek megjelenése előtt megjelenhet a székletben, és a gyógyulást követően is legalább 1-3 napi ürülhet. Így esetenként a még nem betegek és a már nem betegek is továbbadhatják a fertőzést. Éppen ezért a házi- és gyermekorvosok sok esetben kiírták a gyermekeket egész hétre. A fertőzések elkerülése érdekében az intézményeikben szigorították az étterembe és a konyhába belépés szabályait és fertőtlenítős kézszárítókat helyeztek el a konyha előterébe is. Valamint a továbbiakban nincs lehetőség az étteremből felvinni az ételt a tanáriba, valamint a házi gondozás ételszállítási szabályait is módosították.

Ezek után már nagyon kíváncsiak voltunk, hogy mi az Calicivírus, és miként védekezhetünk ellene.

Szivák Bernadett elmondta, hogy az ilyen típusú megbetegedések megelőzése szempontjából nagyon fontos a gyakori és alapos kézmosás, mind a konyhákon, mind a közösségekben; illetve az, hogy a megbetegedett személyeket azonnal elkülönítsék, és a környezetüket fertőtlenítsék. Ő is kiemelte, hogy a betegségen átesett személyek a klinikai tünetek megszűnését követően két nappal még viszonylag nagy számban ürítik a Calicivírust, így addig elkülönítésük, otthon tartásuk erősen indokolt.

CalicivírusA vírus okozta gyomor és bélbetegségek 30-40%-áért, a gasztroenterális járványoknak pedig 75-89 %-áért a calici vírusok felelősek, amelyek hasmenést, intenzív hányást, esetleg lázat okoznak. Kortól függetlenül bármely életszakaszban előfordulhat. A calici vírus nagyon gyorsan mutálódik, így akik már átestek a megbetegedésen, azok számára sem jelent hosszú védettséget, ebből adódóan védőoltással nem előzhető meg. Járványok főként a zárt közösségekben, mint például iskolákban, óvodákban gyakoriak. A calici vírusok nevüket az elektronmikroszkóp alatt látható 32 darab kehely (latinul calix) alakú struktúrából felépülő alakjukról kapták.

A calici fertőzés tünetei: hányás, hasmenés, hasfájás, rossz közérzet, hőemelkedés, vagy láz, esetleg fejfájás, ritkább esetben izomfájdalom. A betegség lefolyása, 1-3 nap közé esik. A lefolyása azért ilyen gyors, mert az emberi szervezet egy enzimmel képes hasítani a calici vírus burkát és ezáltal elpusztítja. A vírusfertőzés nem jár súlyos szövődményekkel, azonban kisgyermekek esetében, a hasmenés okozta folyadék, és elektrolit vesztés miatt fenn áll a kiszáradás esélye, ezért esetükben a kórházi kezelés is szükségszerű lehet. A fertőzés, a vírust hordozó személyeken keresztül terjed. A kórokozó hasmenés és hányás eredményeként ürül ki a szervezetből, így szennyezett kézzel, tárgyakkal való érintkezés lehet a megbetegedés forrása. Ezen kívül nyers élelmiszerekben, vagy vízben is szintén előfordulhat a calici vírus. Nagyon virulens, már 10-100 részecske is elég a fertőzéshez.

A calici fertőzés megelőzése

hirdetés

Mivel a calicivírus ellen nincs védőoltás, a megelőzésre kell nagy hangsúlyt fektetni. A higiéniás szabályok szigorú betartásával sok esetben megelőzhető a betegség, így a hasmenés. A nyersen fogyasztandó zöldségeket, gyümölcsöket alaposan meg kell mosni. A fertőzött által használt dolgokat (WC ülőke, WC lehúzó, kilincs, pohár, evőeszköz stb.) alaposan fertőtleníteni kell, mivel a vírus napokig fertőzőképes marad.

WC

A calici által fertőzöttnek kerülni kell a közösségeket (iskola, munkahely) a továbbfertőzés megakadályozása végett.

íjra a wikipédia kapcsolódó szócikke

A fertőtlenítésről

A fertőtlenítésre számos módszert alkalmazhatunk. A legközismertebb a hipós fertőtlenítés, azonban ennek mikéntjével nem mindenki van tisztában. Körmendi István a környezetbarát fertőtlenítőszereket fejlesztő Clean System Global Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott bennünket, hogy a hagyományos hipók által hagyott „tisztaság szag”, megtévesztő lehet, amikor egy jó erős, hipós vízzel csupán felmossa valaki a helyiségeket.

Körmendi István. fotó: energiaoldal.hu

Körmendi István

A hipó behatási ideje ugyanis 20-30 perc, eddig nem lenne szabad leöblíteni, de kevesen várnak ennyi ideig. Az általuk fejlesztett Higén+99 biofertőtlenítő ennek a teljesítménynek körülbelül a százszorosára képes, erről az Energiafigyelő című magazinban mesélt egy történetet:

„A hipós fertőtlenítés hatékonysága nem csak a magánszemélyek esetében van nagyon erősen beivódva a köztudatba. Egyszer egy iskolában megbeszéltük, hogy megmutatjuk mire képes a szerünk. Kivonultunk egy független szakértővel. Az iskola a normál gyakorlata szerint fertőtlenített hipós áztatóban 37 fokon, 15 percig, de nem tudtak nulla csíraszámot elérni.”

Mint elmondta egy fertőtlenítőszer csak akkor kaphat professzionális/ipari jelzőt, illetve OTH-engedélyt, ha a vizsgálati törzsek ellen, 30 perc alatt, gátolt körülmények között (pl hidegben, fehérje és élesztő közreműködésével) 106, 107 (tehát óriási mértékű) csíraszám-csökkenést ér el. Ezt a Higén+99 mindössze 30 másodperc(!) alatt tudja. Közben egy olyan anyagról van szó, ami nem veszélyes az emberi szervezet számára, amikor pedig kijut a környezetbe elbomlik teljesen természetes anyagokra. Eközben olyan hatékonyságú, hogy még a kórházi szuperbaktériumoknak sincs esélye ellene, vírusok, baktériumok és gombák ellen egyaránt hatékony.

Fertőtlenítés tisztítás háztartás

Ezért nem csak lakossági felhasználók számára megfelelő, hanem hűtőházak, ásványvíz palackozók, húsfeldolgozók, készétel-gyártók, tej- és édesipari vállalkozások is használják.

De van arra alkalmas szerük is, amiket óvodák (és persze kisgyermekes családok) használhatnak gyerekjátékok biztonságos fertőtlenítésére. Tekintettel arra, hogy a kicsik köztudottan mindent a szájukba vesznek ez rendkívül fontos.

De miért télen?

A közelmúltban történt esetekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy sajnos egy általános tévhit az is, miszerint a különböző ételekkel kapcsolatos fertőzések csak nyáron jelentenek veszélyt. Az ilyeneket rendszerint a közismert szalmonella-fertőzéssel, és a nagy meleggel hozzák összefüggésbe.

Főzés konyha zöldség

Való igaz, hogy a nyári körülmények kedveznek a vírusok, és baktériumok szaporodásának és terjedésének, de az elmúlt hetek eseményei is rávilágítottak arra, hogy télen is gyorsan kialakulhatnak ilyen megbetegedések, főleg zárt közösségekben. Talán ilyenkor hajlamosabbak vagyunk bagatellizálni a veszélyt, és kisebb figyelmet fordítani a személyes- és általános higiéniára, pedig alapos fertőtlenítéssel, a szabályok pontos betartásával nagy részben ezek az esetek is megelőzhetők lennének.

energiaoldal.hu

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

One comment

Vélemény, hozzászólás?