TKV Zrt.: A mesterséges talaj biztonságos

A mesterséges talaj biztonságosan fedi le az almásfüzitői vörösiszapot, a már lefedett terület nem porzik, és a talajvízbe sem szivárog le szennyező anyag – mondta a Tatai Környezetvédelmi (TKV) Zrt. szóvivője a vörösiszap-tározóknál tartott sajtóbejáráson hétfőn.

Cseszregi Róbert ismertette: a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara Ökológiai Tanszékének kutatói által az almásfüzitői vörösiszap-tározó rekultivációjáról készített beszámoló szerint a tározó lefedése mesterséges talajjal, valamint, növényzettel borítása megfelel a fitostabilizáció eljárásának, ezzel a vörösiszap biztonságos kármentesítése megvalósult.

MTI Fotó: Földi Imre

Elmondta, hogy a Tatai Környezetvédelmi Zrt. az Almásfüzitőn található összesen 8 vörösiszap-lerakó közül hétnek a rekultiválásáért felelős, a VIII-as kazetta egy osztrák cég tulajdonában van.

Kiemelte: jelenleg a VII-es tározó mesterséges talajjal történő lefedésén dolgoznak, az összesen 76 hektáros terület háromnegyed része elkészült. A munkálatokat két-három év múlva fejezik be, amikor a teljes tározótérben található száraz vörösiszapot 1,5 méter vastagon beborítják a részben szennyvíziszapból készített mesterséges talajjal. A cég 1996-ban kezdte a tározó kármentesítését.

A vörösiszap lefedéséhez használt mesterséges talajt a cég maga állítja elő szennyvíziszapból és más hulladékok újrahasznosításával, így nem kell termőföldet elvenni más területről. A talajpótló anyag készítésének technológiája védett, megfelel a magyar és az uniós előírásoknak. A tározók karbantartását a kármentesítés befejezését követő 35 éven keresztül kell folytatnia a Tatai Környezetvédelmi Zrt.-nek – ismertette a szóvivő.

hirdetés

MTI Fotó: Földi Imre

A másik hat, összesen csaknem százhektárnyi területet jelentő tározó kármentesítése már évekkel ezelőtt befejeződött. A területen összesen 17 millió tonna timföldgyártásból származó vörösiszapot raktak le.

Bemutatták azokat a monitoring kutakat is, amelyekkel a talajvíz összetételét folyamatosan vizsgálják. A tározók mellett 13 monitoring kút található, de az előírásoknak megfelelően a levegő és a fedőréteg állapotát is nyomon követik.

Cseszregi Róbert hangsúlyozta: a hatóságok adatai szerint a szálló por (PM 10) koncentrációja tíz éve az egészségügyi határérték alatt van, a cég munkájának eredményességét a dunaalmási és az almásfüzitői önkormányzat a közelmúltban határozatban ismerte el.

A tatai cég 2011-ben 96 ezer tonna veszélyes és nem veszélyes hulladékot vett át feldolgozásra, míg 2010-ben 84 ezer tonna anyagot dolgoztak fel. A vállalat legutóbbi környezethasználati engedélyében évi 400 ezer tonna hulladék feldolgozására kapott engedélyt.

A cég adózatlan nyeresége 2010-ben 210 millió forint volt, a 2011-es adatot nem közölték. A magyar tulajdonú vállalat jelenleg 74 embert foglalkoztat.

forrás: MTI