Töltés 3 perc alatt!

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  


Ezzel a technológiával megszűnhet az elektromos autók egyik súlyos hátránya, a csiga lassúságú feltöltés

A Storedot nevű izraeli cég azzal tette magát ismertté, hogy tavaly tavasszal egy olyan technológiát mutatott be, amellyel az okostelefonok töltése mindössze 26 másodperc alatt megoldható.

A világ felkapta a fejét az ötletre és a cég sem tétlenkedett. Az idei CES-en már egy sokkal fejlettebb változattal jelentkeztek.

Jelenleg ott tartanak, hogy az akkumulátor még mindig nagyobb méretű, mint hagyományos társai, de már nem túl sok kell hozzá, hogy a technológia széria érett legyen. 2017-től számíthatunk arra, hogy megjelenik az egy perc alatti töltés lehetősége a mobiltelefonokban.

Storedot okostelefon gyorstöltő

hirdetés

A telefongyártók részéről  hatalmas az érdeklődés, a legnagyobbak szinte egymás kezébe adták a kilincset a kiállítás alatt.

A töltés gyorsasága más területen is kulcsfontosságú. Az autók akkumulátorainak újratöltése sok órás művelet, de gyorstöltővel is 0,5-1 órát ücsöröghetünk az áramkúton, ami a mai világ tempójához finoman szólva nem passzol.

A Storedot ezt a területet is kinézte magának és állítólag egy év múlva mutatnak be egy olyan töltőt, amivel az elektromos autók újratöltése mindössze 3 percet igényel.

BMW i3 utcai töltő

Ez pedig már versenyképes a jelenlegi benzin-, dízel-, vagy gázmeghajtású autók töltési idejével. Amennyiben ez az otthoni töltőkre is vonatkozik, azért felvet kérdéseket. Elsősorban azt, hogyan tud ilyen energiamennyiéget biztosítani az elektromos hálózatunk.

energiaoldal.hu

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

One comment

Vélemény, hozzászólás?