Tyúkszemek: a nagy energia- és geopolitikai játszma

A globális energiapiaci „háborúba” helyezte a tekintélyes londoni pénzügyi lap, a Financial Times (FT) tizenkét oldalas mellék­letében a Mol—INA-konfliktust. A lap beszámol arról is, hogy a délkelet-európai tér­ségben a több egymással versengő óriáscég gázvezeték­terve közötti „viaskodás” mögött az a szándék húzódik meg, hogy Európát némileg függetlenítsék az orosz gáztól. A Hetek cikke.

Az FT kiemelten foglalkozott múlt pénteki cikkében az Adria-gázvezetékkel (angolul Trans Adriatic Pipeline, rövidítve TAP), amelyen keresztül érkező energiahordozó kezdetben csak Európa igényeinek 2 százalékát tudja majd fedezni. Az Adrián át Olaszországba gázt szállító TAP-vezetéken érkezik majd (egyebek mellett például az azeri) földgáz Törökország felől nyugati irányba, és ez a projekt értelmetlenné teszi a Nabuccót, amely a Balkánon és Közép-Európán keresztül tette volna ugyanezt. (Mint ismeretes, a Nabucco egyik fő részvényese az OMV, a projektet Magyarország is támogatta.)

kép: nabucco-pipeline.com

kép: nabucco-pipeline.com

A cikk szerint 2019-ben indulhat meg a gázszállítás a vezetéken, amely – mint előbb írtuk – eleinte mindössze az európai igény 2 százalékának kielégítésére lesz elegendő, de folyamatosan bővülni fog, és ezen keresztül először juthat Európába földgáz a Kaszpi-térségből Oroszország közbeiktatása nélkül. (Ilyen értelemben nemcsak a Nabucco, hanem a Gazprom által a térségben tervezett Déli Áramlat gázvezeték riválisa is az említett TAP.)
Deli aramlat
A Financial Times megszólaltatta Németh Lászlónét, a magyar nemzeti fejlesztési minisztert, akitől azt emelik ki, hogy Magyarországon sikerült elérni a megfizethető és biztonságos energiaellátás biztosítását, az ország szélesíti ellátási útvonalai és partnerei körét egyaránt, nagyobb teret szán a „tiszta és biztonságos” nukleáris energiának, és fejleszti megújuló energiára alapuló erőforrásait.

Bár Németh Lászlóné nem mondott arányt a tekintetben, hogy a magyar energiaellátás hány százalékát jelentené az atomenergia, mégis vita alakult ki erről, azt követően, hogy Orbán Viktor indiai látogatásán egy szokatlanul magas arányszámot jelentett be. A kormányfő ugyanis Mumbaiban hosszasan beszélt a magyar villamosenergiaár-csökkentés kérdéséről. Mint mondta, a kabinet azért is áll ki a nukleárisenergia-felhasználás mellett, mert ez szükséges az energiaár-csökkentéshez. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy jelenleg a magyar villamosenergia-ellátás 40 százaléka származik atomenergiából, a kormány azonban közel van az erőműbővítésről szóló megállapodáshoz, így ez az arány a következő évtizedben 60-70 százalékra emelkedhet. Magyarországnak nincsenek természeti erőforrásai, így ez az egyetlen lehetőség a viszonylagosan olcsó energia előállítására, például ipari felhasználásra.

Nem tudni, hogy mire alapozta ezt a kijelentését a kormányfő, mert a hosszú távú energetikai tervek szerint Magyarországon – a Paksi Atomerőmű tervezett bővítése után is – „csak” 56 százalékos lenne az atomenergia aránya a villamosáram-termelésben.

A bővítés körül is számtalan a bizonytalanság, leginkább a finanszírozás kérdésében. A Haza és Haladás Alapítvány e témában készített elemzése szerint nehéz egy ilyen beruházás végösszegével kalkulálni. A szlovákiai mohi (Mochovce) Atomerőmű, amelynek felépítése folyamatosan késik, költsége az eredetileg tervezett 1,75 milliárd eurós költségvetést is jóval meghaladja. A projekt már átlépte a 3,25 milliárd eurót, azaz az 1000 milliárd forintot.

Egy magánvállalkozásként Finnországban épülő atomerőmű költségei is a beruházás ideje alatt megemelkedtek: az eredetileg 3 milliárd eurós projektnek 2009-re kellett volna elkészülnie, ám a legújabb költségbecslések 8,5 milliárd eurós (2500 milliárd forintos) végösszegről szólnak. (A teljes magyar egészségügyre, valamint a köz- és felsőoktatásra körülbelül ennyit költ az ország. A teljes magyar költségvetés 14 ezer milliárd, tehát annak 17 százalékába kerülne egy ilyen atomerőmű.) A Haza és Haladás elemzése szerint a Paksi Atomerőmű bővítése és változatlan méretű kiváltása előzetes becslések szerint 3000 milliárd forintjába kerülne a Magyar Villamos Műveknek – ez a négyes metró költségének hatszorosa. Az azonban látszik, hogy gyakorlatilag lehetetlen kihozni egy atomerőművet az eredeti költségvetésen belül, úgyhogy nem elrugaszkodott becslés a 4000-5000 milliárdos végösszeg sem.

hirdetés

A tervezett új paksi blokkok kapacitása 2000-2400 MW lenne – azt viszont még a kormány is elismeri, hogy erre nincs szükség itthon. A Nemzeti Energiastratégia ugyanis 2030-ra a megtermelt áram 14 százalékának exportjával számol a jelenlegi 13 százalékos import helyett, arra alapozva, hogy a Németországban leálló atomerőművek miatt lesz felvevőpiaca a magyar áramtöbbletnek. Ez azonban nem valószínű, mivel Németország az első atomerőmű-leállítások után is nettó áramexportőr, és az áram ottani nagykereskedelmi ára továbbra sem haladja meg tartósan az itthonit. Tehát az új Paksi Atomerőmű által termelt felesleges áramot nem lehetne veszteség nélkül külföldön értékesíteni.

Nyomásgyakorlási párbaj

A Financial Times külön cikket szentelt a Mol–INA „csatának”, amelynek következtében pár hónap alatt 14 százalékot esett a Mol részvényeinek tőzsdei értéke. A londoni gazdasági napilap kelet-európai szerkesztője, Neil Buckley szerint a Mol és az INA között az utóbbi feletti ellenőrzésért folyó csata az elmúlt évek elkeseredett és leginkább cselszövéssel teli vitája.

INA tulajdonA cikkíró emlékeztet arra, hogy mindkét olajcég Közép- és Kelet-Európa legnagyobbjai közül való, értéküket egyenként hétmilliárd dollárra (1500 milliárd forintra) becsülik. Buckley megjegyezte, hogy a térségben az energiaár mértéke (magyarul rezsiszámla) és az energiaipari (nemzeti) cégek birtoklása politikai kérdéssé váltak. Ráadásul a Mol és az INA már korábban is felkeltette a nyugat-európai (például az OMV), valamint orosz kérők figyelmét, éppen ezért az ügyletnek jelentős geopolitikai és energiabiztonsági dimenziói is vannak.

A két olajcég első körben 1999-ben folytatott – sikertelen – fúziós tárgyalásokat, majd a Mol 2003-ban megvásárolta az INA részvényeinek 25 százalékát. 2008-ban indult egy újabb fejezet, amikor az OMV is terjeszkedni próbált a térségben. A Mol 2008-ban, kihasználva, hogy az INA pénzügyi válságba került, 49 százalékra emelte tulajdonrészét a cégben, amelynek köszön­he­tően a horvát államnál is (amely 44,8 százalékos résztulajdonos volt) nagyobb rész birtokába jutott a cégben.

Az igazi fordulat 2009-ben történt, amikor a horvát kormány belement abba, hogy a Mol átvegye az ellenőrzést az INA fölött, noha 1 százalék híján nem volt többségi részvényes. A vita tárgya az, hogy (kormányváltást követően) Horvátország vissza akarja szerezni az ellenőrzést az INA felett, mert szerintük a Mol nem teljesítette vállalt befektetési kötelezettségeit. Ráadásul az egyik „fogó­kártyájuk”, hogy a horvát ügyészség szerint (az országban korrupcióellenes kampány zajlik, ami meghatározza a közhangulatot) a Mol gyanús paktum útján szerezte meg az ellenőrzést.

A volt kormányfővel szembeni bírósági eljárásokban az egyik vádpont, hogy az exminiszterelnök ötmillió euró vesztegetési pénzt fogadhatott el a Moltól azért, hogy az állam engedélyezze a Mol INA feletti ellenőrzési jogának megszerzését. (A Mol első számú vezetője hazugságnak nevezi a vádakat – szerk.) Az FT szerzője a cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy szeptember 8-án kezdődött a horvát állam és a Mol között egy tárgyalás az INA-val kötött részvényesi megállapodásról. Az időzítés érdekes: a megbeszélések megkezdése előtt nem sokkal a horvát korrupcióellenes hivatal felhívta a figyelmet a Mol vezetőjének állítólagos szerepére az egykori kormányfőnek kifizetett pénzek ügyében. Három hete tartottak a tárgyalások, amikor zágrábi hatóságok az Interpol és az EU egész területére érvényes elfogató­parancsot adtak ki a Mol vezetője ellen, mert az nem jelent meg egy zágrábi kihallgatáson.

A lépésben sokan tudatos nyomásgyakorlást vélnek felfedezni a Mol–INA-tárgyalásokra. Neil Buckley szerint a magyar olajcéget rákényszeríthetik a részvények eladására, ha nem tud működőképes megállapodásra jutni az INA-val, de irtózni fog, hogy ezt tegye. Az INA ugyanis a Mol számára nemcsak pénzügyi kérdés, hanem stratégiai hídfőállást is jelent a Balkánon, kijutást Horvátország adriai kikötőibe, ami a magyar energiaellátás számára kulcsfontosságú.

Ráadásul Horvátország magas eladósodottsága miatt nem tűnik reálisnak, hogy a horvát állam a Mol 49 százalékos tulajdonrészét az INA-ban visszavásárolná, erre nincs pénze. Az OMV passzív e területen, ezért az FT szerint a legvalószínűbb érdeklődők az orosz társaságok lehetnének, de ez a magyarok és a horvátok számára egyaránt elfogadhatatlan lenne.

forrás: atv.hu/HETEK