Világszerte drágulhat a kávé

A rossz terméskilátások és a brazíliai aszály miatt az idén eddig több mint 50 százalékkal drágult a kávé alapanyagának ára, ennek hatására hamarosan Magyarországon is többe kerülhet az élénkítő ital – közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. A cég rövid elemzése szerint a kávépiacon szabványos 60 kilós zsák az év elejei 110 dollárral szemben február végén már 170 dollárba került.
Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a brazil kávéültetvények több mint harmada szenvedett kárt, ami azért hat jelentősen a kávé világpiaci árára, mert a dél-amerikai ország termeli a legtöbb kávébabot a világon.

hirdetés

A világ 2013. évi 150 millió zsák körüli termelésének mintegy harmadát Brazília állította elő, majdnem kétszer annyit, mint a második legnagyobb termelő Vietnam (28 millió zsák termeléssel), míg a sorban Kolumbia (10 millió zsákkal), Indonézia (9 millió zsákkal) és Etiópia (6 millió zsákkal) következett. A termeléstől valamivel elmaradt a kereslet, a világ összes kávéfogyasztása mintegy 140 millió zsákot tett ki, ebből Magyarországon nagyjából 700 ezer kelt el.

Az árakat az is magasan tarthatja a közeljövőben, hogy világszerte egyre nő a kereslet a zöld kávé iránt, mivel azt ma már étrend-kiegészítőként, illetve természetes zsírégető fogyasztószerként is használják.

MTI