124 éve van villanyvilágítás Mátészalkán és New Yorkban

Mátészalka volt az első magyar település 124 évvel ezelőtt, ahol a villanyvilágítás közszolgáltatáskén megjelent: a jeles évforduló jegyében rendezik meg idén is a Fényes Napok háromnapos programsorozatát csütörtöktől a szatmári kisvárosban.

Az adatok szerint 1888-ban Magyarországon először – és New Yorkkal azonos időben – Mátészalkán, a mai Kossuth utca 16. szám alatt Szalkai (Schwartz) Pál háza előtt gyulladt ki a villany, és ez a lakóház volt az első villamosított ingatlan az országban. Az áramot a Schwartz Mór által alapított malomból kiindulva faoszlopokon vezették el a házhoz, és a vezetékeken néhány szénszálas izzót is felszereltek.

111 éve világít folyamatosan a legöregebb szénszálas izzó a kaliforniai Livermoreban. Kép: centennialbulb.org.

A település Kossuth és a Rákóczi utcáinak sarkán áll az a vasoszlop, mely az 1888-as villamosítás kezdetét hirdeti.

hirdetés

A programsorozat csütörtökön délután négy órakor a katolikus közösségi házban Pál Dávid festőművész kiállításának megnyitójával veszi kezdetét – olvasható a település honlapján. Ezen a napon a Szatmári Múzeumban Földi Péter, Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész tárlatát, illetve Müller Péter író előadását is megtekintheti a közönség, amely este helyi zenekarok koncertjét hallgathatja.

Péntek délután rendezik meg a II. Országos Koreográfus Találkozó versenyeit, Berecz András mesemondó estjét és a gólyalábas komédiások előadását. Este a Kossuth téren a Talán Teátrum és a Szcéna Színházi Műhely kiskoncertje és a Magma Tűzszínház Fényhalászok című darabja tekinthető meg, háromnegyed kilenckor pedig elkezdődik a hagyományos Fényes Felvonulás, amely a Szatmári Múzeumtól a sportcsarnok előtti térig tart. Koncertet ad a Zup és a Salchi Pappas, a két fellépő között tűzijátékkal várják a szervezők a mátészalkaiakat a polgármesteri hivatalnál lévő rendezvénytérre.

Szombat kora délután íjásztalálkozóval, gyermekelőadással, bűvészműsorral, mutatványos- és extrémsport bemutatóval csábítják a helyieket, este nyolckor pedig a mátészalkai össztánc-rekordkísérlet veszi kezdetét, majd a Kowalsky meg a Vega és a Folk Error ad koncertet.

A rendezvény ideje alatt népművészeti kiállítások, játszóház és utcazenészek is szórakoztatják a látogatókat.

Kapcsolódó cikkek
Újabb vihar okozott áramszünetet az Egyesült Államok északkeleti államaiban

Alig másfél héttel a Sandy poszttrópusi ciklon pusztítása után újabb vihar, ezúttal egy úgynevezett nor'eastern okozott áramszünetet csütörtökre virradóra az Elolvasom

Leépíttetné a hatósági energiárakat az EU

Az egységes energiapiac kiteljesítését szorgalmazza az Európai Bizottság - jelentette be Günther Oettinger energiapolitikáért felelős biztos csütörtökön. Magyarországnak a Bizottság Elolvasom

Japánban 41 ezer háztartás maradt áram nélkül viharok miatt

Negyvenegyezer háztartás maradt áram nélkül hó- és szélviharok miatt Japán legészakibb szigetén, Hokkaidón kedden - közölte a helyi áramszolgáltató cég Elolvasom

Jönnek a napelem-ruhák!

Egy nemzetközi kutatócsapat olyan technológiát fejleszt, amely lehetővé teszi összehajtható, sőt ruhaként hordható napelem-szövetek gyártását. A Penn State University csapata Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?