2025-ben indulhatna az első lengyel atomerőmű

Lengyelország jelentős lépéseket tett atomenergetikai programja fejlesztésében, az állami PGE (Polska Grupa Energetyczna) szolgáltató pedig azonosította az első reaktorblokk megépítéséhez szükséges fő stratégiákat, és el is kezdte azok megvalósítását – közölte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ). A NAÜ szerint a lengyel gazdasági minisztérium és a PGE széleskörű tájékoztatást szervezett beleértve a határokon túli konzultációt is.

A nemzetközi szervezet 2013. március 18-22. között vezetett INIR (Integrated Nuclear Infrastructure Review – integrált nukleáris infrastruktúra felülvizsgálat) missziót Lengyelországba. A NAÜ szakértői csoportja megvizsgálta Lengyelország atomenergia bevezetésére vonatkozó programját, és úgy találta, jelentős előrehaladás történt az ország nukleáris infrastruktúrájának fejlesztésében – írta a NucNet.

kép: sallaiutazas/indafoto.hu

kép: sallaiutazas/indafoto.hu

hirdetés

Az INIR missziót Lengyelország kérésére indította a NAÜ. Az ilyen felülvizsgálatok célja a NAÜ-tagországok segítése abban, hogy megbecsülhessék az atomprogram indításához szükséges nemzeti infrastruktúrájuk állapotát. A missziót NAÜ-szakértők és nemzetközi szakemberek alkotják.

„A misszió jó motiváció az erőfeszítések növeléséhez és aktivitásunk fokozásához a nukleáris program előkészítésében” – mondta Hannah Trojanowska, a lengyel kormány atomenergia-ügyi biztosa, a gazdasági minisztérium államtitkára. „A helyzet dinamikusan változik, Lengyelország pedig továbbra is kihasználja a NAÜ szakértelmét és tudását tevékenységeink fokozására.”

A lengyel kormány 2009-ben határozta el, hogy nukleáris programot indít a villamosenergia-források diverzifikálása, a hosszú távú villamosenergia-ellátás biztosítása és a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. Lengyelország erősen függ a széntől, amely az ország energiaellátásának 90%-át adja.

A tervezett atomerőműhöz három telephelyet vizsgálnak, ezek: Choczewo, Gaski és Zarnowiec. A NAÜ szerint a PGE összesen mintegy 3000 MW-nyi nukleáris kapacitást építene, az első blokk 2025-ben kezdhetné meg a termelést.

energiainfo.hu

Kapcsolódó cikkek
Szuperlux benzin szemétből: 0,001 euro/liter!

A szibériai Tomszkban orosz mérnökök olyan berendezést fejlesztettek ki, amelyiknek köszönhetően benzin lesz a közönséges szemétből. A berendezésbe szórható bármely Elolvasom

Kétélű fegyver a rezsicsökkentés

A második ütemben, júliustól tervezett lakossági rezsicsökkentés jóval kisebb megtakarítást hoz a lakosságnak, mint az év eleji gáz- és áramtarifa Elolvasom

Japán szénfeldolgozó Magyarországon?

Megvalósítási tanulmányt készít a Japán Energiagazdasági Intézet egy lehetséges tiszta szén projektről, melyet Magyarországon végeznének. A magyar fejlesztési tárca üdvözölné Elolvasom

A japánok megcsinálják? Tízszeres teljesítményű akkumulátorok

Az okostelefonok és elektromos autók unalomig ismételgetett nagy problémája az akkumulátorok kis kapacitása. Ugyan rendszeresen ígérgetik az áttörést, de a Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?