A villanykörtétől a LED-ekig
Az elmúlt néhány év alatt komoly változás ment végbe a világítástechnikában. Lecsengett a halogénláz, és 100 éves tündöklés után tiltólistára került a hagyományos izzó. Most a LED a menő technológia, ami nemcsak hosszú élettartamú, de jelentős energia-megtakarítást is hozhat a felhasználóknak. A műfaj kulisszatitkaiba Szőllős Krisztán, a Greenplan kereskedelmi igazgatója avatott be bennünket.
Mióta foglalkozol világítással?
2010-ben kezdtünk bele az energiatakarékos fényforrások kereskedelmébe. Egy barátom, Plachy László ősz táján felhívott telefonon, hogy ráérek-e egy kicsit. Na, akkor értem rá utoljára…
Ezek LED-es lámpák voltak?

Szőllős Krisztián fotó: Energiafigyelő magazin/Takács Zoltán
Nem, akkor még a kompakt fénycsövek voltak a menők, mi ezekkel kezdtünk kis- és nagykerként, több-kevesebb sikerrel. Azt gondoltuk, hogy keresünk egy embert, és eladunk neki ezer darabot – na ez nem működött. Nem volt más megoldás, úgy döntöttem, hogy inkább keresünk ezer embert és eladunk mindenkinek egyet, akkor ugyanúgy meglesz az ezer darab. Ebből alakult ki a kis- és nagykereskedelmi hálózatunk alapja. A vásárlóink elsősorban villanyszerelők, kivitelezők lettek. Később a kompakt izzókat leváltották a LED-es fényforrások saját importból, kizárólag közvetlenül a gyártótól.
Saját márkás termékek bevezetésében nem gondolkodtatok?
Közben elindult a napelemes üzletágunk is és ez annyira lekötötte az energiáinkat, hogy inkább nem vágtunk bele egy saját brand építésébe. Nekünk egyszerűbb volt közvetlenül a gyártókkal dolgozni és „csak” forgalmazni a jó minőségű termékeket. Így sem volt zökkenőmentes, mire ezeket megtaláltuk. Sok olyan volt, amit megvettünk, aztán a kukában landolt, mert nagyon szép volt a képen, nagyon jó volt az ára, de a termék maga egy forintot sem ért. Ma Kínában több ezer cég gyárt ilyen fényforrásokat és a minőségi szórás elég nagy. Ezek között nekünk meg kellett találni azokat, akik tényleg jó minőségben dolgoznak.
A forgalmazás előtt magatok tesztelitek a fényforrásokat?
Igen, először csak egy tesztmennyiséget rendelünk. Ez nem gazdaságos, mert a szállítási díj nagyon sok, és lehet, hogy be sem válik, de még így is jobban megéri nekünk, mert nem fogunk silány minőségű terméket árulni.
Sokféle olcsóbb LED-es (akár márkás) fényforrásról hallok, amik pár hónap után tönkremennek. Hogyan lehet ezeket kiszűrni?
Ez nem egyszerű. Nekünk erre vannak technikusaink, akik, amikor beszerzünk egy új terméket, tesztelik és ellenőrzik a minőségét heteken keresztül. Például a gyengébb minőségű „izzók” nehezen viselik az esetlegesen túl magas vagy túl alacsony hálózati feszültséget.
A hagyományos izzókat elvileg betiltották, de mégis ott vannak néhány üzletben. Hogy lehetséges ez? Egyébként keresik a vásárlók?
Én reménykedem benne, hogy ezek az izzók rövidesen kikopnak, de a jelenlegi jogszabályok lehetővé teszik, hogy kijátsszák a forgalmazás tiltását. Ugyanis ipari fényforrásként, vagy például „melegítő izzóként” nincsenek betiltva, ezért még mindig lehet kapni ilyen megjelöléssel 60 wattos izzót 100 forint alatt.
Elég nehéz megmagyarázni egy átlagos vásárlónak, hogy az 1500 forintos LED „izzó” (ezt a magyarban már mindig így fogjuk hívni) miért olcsóbb, mint az 50 forintos. Pedig olcsóbb, csak hosszú távon. Mi már csak LED-es fényforrással foglalkozunk. Ezekre 1-3 év garanciát adunk, és ha garanciaidőn belül elromlik, nem kell újat venni, hiszen adunk helyette egy újat.
A kompakt fénycsövek is hasonló sorsra jutottak, pedig sokáig nagyon ígéretesnek tűntek. Mi volt velük a probléma?
Az a gond, hogy azt elfelejtették kommunikálni, hogy nem szeretik a ki-be kapcsolgatást… Nagyon jó termékek, ha egyszer bekapcsoljuk és „soha többé” nem kapcsoljuk le, mert egyébként a kapcsolgatástól hamar tönkremennek.
Miért fontos a színhőmérséklet, és miért lett hirtelen ennyire hangsúlyos?
A hagyományos izzók fényét természetesnek éreztük, így ezt a szót jóformán csak a fotósok ismerték. A kompakt fénycsöveknél és LED izzóknál azonban már fontossá vált, hogy megfelelő fényűt válasszunk ki a különböző gyártmányok közül. Ha nem megyünk bele nagyon a részletekbe, a színhőmérsékletnél három alapcsoportról beszélhetünk:
Meleg fehér – 2700K–3500K
A meleg fehér, amit nagyon kedvelünk világításnál, a 2700 és 3500 kelvin közötti, na ez meg sem található a természetben, de egy lakásban sokan ezt érezzük természetesnek.
Természetes fehér – 4000K–4500K
A normál kinti fényviszonyok 4000–4500 kelvinnek felelnek meg – papíron.
Hideg fehér – 5500K–6500K
A 6000 kelvin körüli fény megtalálható a természetben is, a déli nap ilyesmi fénnyel világít. Amikor köd van, az 10 000 kelvin körüli színhőmérsékletű.
Nem statisztika, inkább az én szubjektív tapasztalatom, hogy a magyar nők kb. 95 százaléka nem bírja elviselni a hideg fehér fényt…
Mit keresnek nálatok leginkább?
Otthonra a hagyományos foglalatúak (E27–E14) és a spot (Gu10) fényforrások mennek nagyon. Ez egy időben nagy divat volt, a nappaliba bekerült mondjuk húsz darab 50 wattos halogén spot izzó, na erre mondta partnerünk, hogy anya felkapcsolja a villanyt és kést lehet élezni a villanyórán, úgy pörög! Ha ezt a húsz darabot lecseréljük 5, vagy 6 wattosokra, akkor az ezer wattos fogyasztásból lesz száz-százhúsz. Ugye, hogy nem mindegy? Rengeteg intézmény használ fénycsöves armatúrákat, amelyek olyan alkatrészeket tartalmaznak, melyek fogyasztásban és meghibásodásban is jelentősek. Ezekhez mi LED-es fénycsöveket kínálunk, amikkel meg lehet szüntetni a zavaró vibrálást, és nem mellékes az sem, hogy a fogyasztás is kevesebb mint a felére csökken. A néhány évvel ezelőtti világításkorszerűsítés az iskolákban, óvodákban annyit jelentett, hogy lecserélték az armatúrákat modernebbekre, de még mindig a hagyományos fénycsövek vannak bennük, így a fogyasztás nem igazán csökkent…Új építésű irodákba, irodaházakba ajánljuk a LED-paneljeinket amelyek nagyon kellemes fényérzetet biztosítanak munka közben is, mert nem direkt, hanem vetett homogén fénnyel árasztják el a teret.
Saját innovációtokkal is találkozhatunk?
Nagyon büszkék vagyunk a napelemes LED kandelábereinkre, amelyeket már évek óta folyamatosan fejlesztünk és értékesítünk. Különböző teljesítményű és típusú kandelábereket kínálunk, intelligens vezérléssel és hosszú élettartammal. Megoldásaink számos olyan területen bizonyítottak, ahol problémát jelentett a villamos hálózat kiépítése, hiszen ezekhez a lámpákhoz nincs szükség hálózati betáplálásra.
Milyen irányban fejlesztitek tovább a céget?
Az időnk jelentős részét fordítjuk arra, hogy a LED-technológia által megalkotott legújabb termékeket nektek elérhetővé tegyük, hiszen ez egy folyamatosan változó, fejlődő iparág. Idén még nagyobb hangsúlyt fektettünk a lakossági vásárlókra, mert komoly igény mutatkozott erre, és ezért ebbe az irányba is nyitottunk. Több éve működik a webáruházunk, ott vagyunk a Facebookon és különböző rendezvényeken is kiállítunk.
forrás: Energiafigyelő magazin 2015/2. szám.