Álcsatornások garázdálkodnak Budapesten!

Hívatlanul toppannak be és a Fővárosi Csatornázási Művekre (FCSM) hivatkozva dugulást állapítanak meg 2-3 főből álló csoportok. Elsősorban idős nyugdíjasokat keresnek fel és készpénzt kérnek. Az FCSM kéri, hogy a károsultak tegyenek feljelentést a rendőrségen.

Az utóbbi időben egyre több bejelentés érkezik a Fővárosi Csatornázási Művekhez, hogy 2-3 fős, szedett-vedett munkaruhába öltözött csapatok, a társaságra hivatkozással próbálnak bejutni az ingatlanokba, abból a célból, hogy ott csatornatisztítási feladatokat végezzenek.

kép: rhodes

kép: rhodes

hirdetés

Az előzetes egyeztetés nélkül érkező munkások többnyire hivatalosan bejegyzett cégek tagjai és egyébként ingatlanon belüli csatornatisztítási feladatokra vállalkozhatnak. A főként nyugdíjasokat megtévesztő vállalkozók dolguk végeztével készpénzfizetési számlát állítanak ki. Ez az összeg általában 30-40 ezer Ft körül mozog, de volt olyan károsult is, akit közel 100 ezer forinttal rövidítettek meg.

A Fővárosi Csatornázási Művek hangsúlyozza, hogy saját dolgozóik kizárólag a főváros 5500 kilométeres közcsatornarendszerét üzemeltetik. Az emblémával ellátott, kulturált és egységes ruházatú, arcképes igazolvánnyal rendelkező szakemberek nem házalnak csatornatisztítási ajánlattal és legfőképpen nem kérhetnek készpénzt.
Az FCSM kéri, ha gyanús emberek az FCSM-re hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni, akkor ne írjanak alá semmit, például megrendelő formanyomtatványt, így elkerülhetik az azonnali készpénzfizetést. Ezen kívül kérik, hogy az esetet jelentsék a rendőrségen, vagy ha bizonytalanok, akkor érdeklődjenek a társaság 80/455-000 díjmentesen hívható Központi Ügyeletén.