Az elektromos autózás története

A villanyautózást az egyik legforradalmibb újdonságnak gondoljuk, pedig az elektromos meghajtású járművek jóformán egyidősek a robbanómotoros társaikkal és már a motorizált közlekedés kialakulásának kezdeti időszakában, az 1890-es éveket követően megjelentek Európa és Amerika közútjain.

Igen kezdetlegesnek gondolnánk a korabeli technológiát, ám az akkori eredményeket sok tekintetben a mai napig sem sikerült nagyságrendekkel felülmúlni.

Friss hír például, hogy az Edison által, több mint 100 éve kifejlesztett és használt akkumulátorok nanotechnológiával továbbfejlesztett változatai ismét feltűnhetnek az autókban. A mai akkuk néhány éves élettartamát tekintve megdöbbentő, hogy ezek a nikkel-vas akkumulátorok az 1900-as évek elején bemutatott Edison-féle elektromos autókban a mai napig működnek.

1898-ban mutatták be az osztrák Lohner cég villamos meghajtású autóját, mely később az első sorozatban gyártott villanyautó lett a világon.

Ekkoriban itt dolgozott a fiatal Ferdinand Porsche és Ludwig Lohner-rel közösen alkották meg a gépkocsikat. Az első modelljüket a kerekbe épített agymotorok hajtották, tehát a sorozatgyártású elsőkerék-meghajtás is jóval megelőzte a benzines autókét. A hatótávolság 80 km volt. Később jelentkeztek négykerék-meghajtású, majd az első soros-hibrid (!) autóval is.

Járműveiket Németországba, Franciaországba, illetve Argentínába exportálták. 1914-ig, az első világháború kitöréséig több mint 300 darabot adtak el belőle.

Magyarországon ilyen típusú gépkocsikat főként szolgáltató cégek használtak, elsősorban a posta, ahol a gépkocsik meghatározott útvonalon jártak. 1927-ben vette meg a Magyar Királyi Posta az első elektromobilját, 1931-ig pedig egy összesen  35 darabos flottát épített fel.

Egy komplett üzemet rendeztek be a villanyautóknak és saját áramtermelő-központot is létesítettek. Még harminc évvel később, 1960-ban is szolgálatban volt kilenc elektromos jármű – az utolsót 1963-ban selejtezték le.

Az elektromos autók kezdeti népszerűsége főként a belsőégésű motorok tökéletlenségének volt köszönhető. Azonban ez az időszak nem tartott sokáig, s a benzinüzemű motorok technológiai fejlődésének eredményeképpen az elektromos autók az elkövetkező néhány évtized során szinte teljesen eltűntek a hétköznapi utcai használatból. Ennek legfőbb okait egyrészt az akkori villanyautókra jellemző tulajdonságokban érdemes keresni.

Az egy feltöltés után maximálisan megtehető 100-150 km, illetve az elektromos motorok által maximálisan leadható teljesítményből eredő 50 km/h csúcssebesség az 1900-as éveket megelőzően, illetve a századfordulót követő néhány évtizedben még korszerűnek számított, azonban a kor előrehaladtával ez a technika egyre inkább elavulttá vált. A tempó folyamatosan gyorsult, a robbanómotorok egyre erősebbek lettek, az olcsó üzemanyag pedig hozzájárult széleskörű elterjedésükhöz.

A hatótáv mellett komoly gondot jelentett azonban az elektromos közlekedést választók számára az is, hogy igen nehézkes volt az üzemanyagként szolgáló elektromos áram töltése, illetve annak tárolása is. Egy-egy teljes feltöltés egy teljes éjszakát is igénybe vett, ami hatalmas különbség egy benzinüzemű autó tankjának pár percet igénybe vevő feltöltéséhez képest. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy az igen terjedelmes akkumulátorok méreteiknél és súlyuknál fogva milyen extra terhet jelentettek mind a csomagtér kapacitás megfelelő méretűvé alakítása, mind az autó kezelhetőségének szempontjából, akkor már nem is olyan nehéz elképzelni azt, hogy miért szorultak olyan gyorsan háttérbe a fosszilis üzemanyagot felhasználó társaikkal szemben.

Néhány évtizeddel később, az 1960-as évek táján megfigyelhető volt ugyan a környezetkímélő közlekedés ezen formájának egyfajta újjáéledése, de annak ismételt fellendüléséről csak az 1980-as éveket követően beszélhetünk. Az olajválságokat még csak-csak kiheverték a benzin és otto-motorok, de ma már a környezetvédelmi szempontok is egyre erősebb nyomás alatt tartják az autógyárakat.

Elektromos áramot ugyanis sokféleképpen elő lehet állítani, ezzel megnyílik a lehetőség a fosszilis energiahordozóktól való függetlenedésre és a tiszta energiák felhasználására is. A töltési idő még ma is 4-8 óra (gyorstöltővel 0,5-2), de a gyártók gőzerővel dolgoznak a probléma megoldásán, így az időtartam folyamatosan csökken.

Ma már Budapesten is közel egy tucat villanykúton tankolhatunk áramot, tehát a fejlődés megállíthatatlannak tűnik.