Bioüzemanyaggal repül New York-ba a KLM

A Schiphol Grouppal, a Delta Air Linesszal, valamint New York és New Jersey Kikötői Hatóságával együttműködve a KLM útjára indítja az első bioüzemanyaggal működő interkontinentális járatát. A KLM-nek eleinte heti egy, Schipolról a John F. Kennedy reptérre induló járata használja a fenntartható üzemanyagot.

kép: boeing.com

kép: boeing.com

A járat, amelyet Boeing 777-200-assal repülnek, csütörtökönként indul KL642-es járatszámmal. A március 8-ától közlekedő járatok üzemanyaga fáradt olajból készül. A turizmusonline.hu beszámolója szerint, ahogy az idei téli menetrendben, az Air France KLM nyáron is szigorúan kontrollálja majd a kapacitásait, amelyek tavalyhoz képest mérsékelten emelkednek a március 31. és október 26. között tartó időszakban.

A társaság idén nyáron hosszú távú  járatain 3,3%-os kapacitásbővítést tervez tavalyhoz képest, köszönhetően annak, hogy újabb repülőgépeket alkalmaz és hatékonyabban használja ki flottáját. Míg az európai kapacitását 6,5%-kal növeli.

hirdetés

Ennek köszönhetően három új úti célra kezd repülni a KLM idén nyáron: Japánban Fukuokába, Norvégiában Ålesundba és Angliában Manstonba. Ugyanakkor a várt kereskedelmi eredmények elmaradása miatt megszűnik a Teheran, Addis Ababa és Khartoum járat.

Az Észak-Amerika és Európa közötti piaci pozícióját viszont tovább erősíti partnerével, a Delta Air Linesszal közösen. Ennek első lépéseként nagyobb gépek indulnak Calgaryba és Atlantába. Az új menetrendben a napi atlantai és detroiti járatokon túl, az utasok napi négy járattal juthatnak el a New York JFK repülőtérre. Növeli a Los Angelesbe és a Washingtonba tartó járatainak gyakoriságát  is a KLM. Május 13-tól pedig visszatér a Dallas-Fort Worth szezonális járat is.

A karibi térségbe és Dél-Amerikába üzemanyag-takarékos Airbus 330-300 és Boeing 777-esekkel repül majd a társaság, amelyek már a téli menetrendben is jártak. Rio de Janeiróba a heti négyről ötre emeli a járatok számát a KLM, Panamába a nyár folyamán naponta indulnak járatok. A KLM körjáratot is tervez, amely Amszterdamot, Curaçaót és Bonaire-t érinti majd.

forrás: biouzemanyag.blog.hu