Fúrótorony foglalás Csehországban

Elfoglaltak két szénbányai fúrótornyot a Greenpeace aktivistái hétfőn reggel Csehországban. A nemzetközi szervezet ezzel kíván tiltakozni a cseh kormányzat szerinte felelőtlen viselkedése ellen a szénbányászat és a globális felmelegedés terén.

A Greenpeace tizenkét aktivistája hétfőn reggel megszállta a Frenstát pod Radhostem észak-morvaországi szénbánya két fúrótornyát, amelyekre létrák és kötelek segítségével másztak fel. Ezt követően a fúrótornyokra plakátokat szereltek. “Nem akarunk szénbányászati skanzen lenni!” és “Védjük meg az Antarktiszt, ne pusztítsuk el a Beszkideket!” – olvasható a plakátokon.

fotó: ČTK, Ožana Jaroslav

hirdetés

“Az akcióban három ország tizenkét önkéntese – köztük négy lány –  vesz részt” – közölte újságírókkal Michal Komárek, a cseh Greenpeace képviselője.  Komárek szerint a környezetvédők legalább kedd délig maradnak a fúrótornyokon, majd nyilatkozatot adnak ki a csehországi környezetvédelmi problémákkal kapcsolatban.  “Az akció konkrét célja: felhívni a figyelmet a Beszkidek hegységben folyó szénbányászat kockázataira” – húzta alá a Greenpeace szóvivője.

A cseh rendőrség képviselői a helyszínre érkeztek, s megpróbálják meggyőzni az aktivistákat, hogy hagyják el a fúrótornyokat. Petr Gres regionális rendőrségi szóvivő azt mondta: bár az aktivisták magántulajdont sértettek, a hatóságok nem alkalmaznak erőszakot, amíg a bányatársaság tulajdona, illetve emberéletek nincsenek veszélyben.

A bányatársaság őrző-védő szolgálatának emberei lelakatolták a bejáratokat, de a tüntetők ellen nem avatkoztak be.

forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek
Van még itt szén!

A felszín alatti szénelgázosítás közép- és kelet-európai bevezetési lehetőségeinek vizsgálatába kezd a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet és a Miskolci Egyetem Elolvasom

Feléled a mecseki szénbányászat

A HHolding Hungary Zrt. megvásárolta a mecseki szénmedencében (Nagymányok, Máza-Váralja térségben) található 10,5 km2-es kutatási területen lévő, több mint 280 Elolvasom

A kormány célja a szénbányászat újraindítása

A kormányzat célul tűzte ki a szénkitermelés bővítését, a magyarországi szénbányászat újraindítását - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter ismertette Elolvasom

Túl sok tonna fekete szén

A teljes megsemmisülés felé tart a széntermelés?  A nyersanyagpiacok összeomlásának egyik szélsőséges példája a széntermelésben tapasztalható, ahol az érintettek jelenleg Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?