Gazprom: ez itt a vég kezdete

Oroszország hozzáállása az európai piachoz alapjaiban változott meg – mondta Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója az orosz közszolgálati televíziónak adott interjúban. ‘Ez itt a vég kezdete az európai végfelhasználókkal kötött szállítási szerződésekre összpontosító piaci stratégiánkban’ – fogalmazott.

‘Az EU ezentúl Törökországgal, mint tranzit országgal áll majd kapcsolatban’ – mondta a Gazprom vezérigazgatója, megjegyezve, hogy Törökországnak évi 50 milliárd köbméter gáz áll majd rendelkezésére továbbításra, ‘amit alkalma lesz az EU-val folytatott politikai hatalmi pókerjátszmában is igénybe venni’.

hirdetés

A Gazprom elnöke rámutatott, hogy az európai gázszállítási rangsorban Törökország a második helyre rukkol elő Németország után. Miközben Németországra az északi szállítási útvonalon hárul a kulcsfontosságú közvetítő szerep, a déli útvonalon ezt a feladatot Törökország tölti majd be. Ukrajna szállítási útvonalként játszott szerepe pedig teljes mértékben elveszíti jelentőségét – mutatott rá Alekszej Miller a tévéinterjúban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn jelentette be törökországi látogatásán a Déli Áramlat gázvezeték projekt feladását. ‘A döntés végleges’ – hangsúlyozta a Gazprom vezérigazgatója – ‘annak ellenére is, hogy saját területen már négymilliárd dollárt fordítottunk a vezeték kivitelezésére’. Ezt a már kiépített kapacitást a jövőben a törökországi szállításokhoz veszi majd igénybe a Gazprom. A már megrendelt csővezetékeket pedig a terveknek megfelelően a Fekete-tengeren keresztül fektetik le, csak nem bulgáriai, hanem törökországi végponttal – mondta Alekszej Miller.

Rámutatott, hogy Bulgária a hárommilliárd eurós beruházás elmaradása miatt nem csak mintegy hatezer munkahelyet veszít el, hanem elesik a jövőben gázszállítások tranzitbevételétől is. Ráadásul a már meglévő vezetékeken az országon át szállított évi 18 milliárd köbméter földgázt is a törökországi útvonalra irányítja át a Gazprom.

Az EU-ban a szolgáltatóknak ezentúl maguknak kell gondoskodniuk a földgázt a fogyasztókhoz eljuttató vezetékek megépítéséről, a Gazprom ezentúl az EU számára vezetékek építésével nem foglalkozik – hangsúlyozta a Gazprom vezérigazgatója.
MTI