Gumibitumen: használt gumiból aszfalt készül Zalaegerszegen (videó)
Évekig koptatják az aszfaltot az autógumik, hogy aztán hulladékhegyekként fejezzék be pályafutásukat. Egy új magyar szabadalom révén viszont maguk is beköltözhetnek a jövő útjaiba. A Pannon Egyetemmel közösen végzett kutatás-fejlesztés után a Mol Nyrt. megkezdte Zalaegerszegen a szabadalmaztatott gumibitumen gyártását a Mol zalai finomítójában.
Galambos László, a Mol finomítás vezetője az üzem indítása alkalmából elmondta: a Gazdasági Operatív Program keretéből 128 millió forint támogatást nyert az olajvállalat, és még további 250 millió forintot fordított a termék fejlesztésére és a gyártóüzem kialakítására.
Az évente 5 ezer tonna kapacitású zalaegerszegi üzemben egy évben 150 ezer gumiabroncs őrleményét hasznosítják, a kész gumibitumennel pedig 100-150 kilométernyi út burkolata készíthető el.
Tájékoztatása szerint az elmúlt egy évtizedben összesen 500 millió forint értékű beruházást végzett a Mol a zalaegerszegi finomítóban annak ellenére, hogy ez az iparág Európában és Magyarországon is nehéz helyzetben van. A zalai fejlesztések viszont azt bizonyítják, hogy hosszú távon is szükség van a zalai finomítóra, amely éppen 60 évvel ezelőtt kezdte meg működését.
A MOL és a Pannon Egyetem több éves kutató-fejlesztő munkával kidolgozta a kémiailag stabilizált gumibitument, amely 2008-ban Építőipari Műszaki Engedélyt kapott. A termék és az előállítási eljárás 2009-ben szabadalmi oltalmat nyert. Az eddigi, teszt jellegű útépítések és aszfaltvizsgálati tesztek tapasztalatai:
- A normál bitumenes úthoz képest hosszabb élettartam
- Fáradási tulajdonságai kiválóak, kevésbé repedezik az aszfaltút
- Nagyobb terhelhetőség, kisebb nyomvályúsodási hajlam
- Az ásványi anyaghoz való kiváló tapadása csökkenti a kátyúk kialakulásának esélyé.
- A hosszabb élettartam és jobb ellenálló képesség alacsonyabb fenntartási költséget eredményez
- Kisebb menetzaj
- Nagyobb közlekedés biztonság a jobb vízelvezető képesség miatt
mol.hu
Holló András, a Mol termékfejlesztés kiemelt vezetője kifejtette: a gumibitument évtizedek óta használják több helyütt a világon, de előállításának és felhasználási lehetőségeinek mostanáig jelentős korlátai voltak. Az egyetemmel közös kutatás révén ezekre sikerült megoldást találni, így új kötőanyag felhasználásával kémiailag stabilizálták a terméket, amely lehetővé tette a korábban helyszíni keverés helyett a szállíthatóságot, illetve a hagyományos gépekkel történő felhasználását is.
Az újonnan kifejlesztett aszfalt előnye, hogy sokkal hosszabb az élettartama, nagyobb a teherbírása, nyáron kevésbé hajlamos a nyomvályúsodásra, télen pedig a repedésre, kátyúsodásra. Mindezek révén az ezzel készült utak fenntartása kevesebbe kerül, a használt gumiabroncsok őrleményének felhasználása ugyanakkor a környezetvédelemhez is hozzájárul.
Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a munkahelyek megőrzése szempontjából is fontos Zalában, az olajipar bölcsőjében a Mol új beruházása. Számítanak az új termék hasznosítására is, amelynek első példája, hogy ezekben a napokban folyik a Mol finomítójához a 74-es főútról vezető átkötőút felújítása.
Ecihinger Attila, a jelenleg mintegy 130 embert foglalkoztató zalai finomító vezetője elmondta: kísérletként a 760 méteres útszakasz egyik sávját az új gumibitumennel burkolják, hogy könnyen összehasonlítható legyen a használatbeli különbség.
Elmondta továbbá, nem csupán egy egyszerű termékről van szó, véleménye szerint a gumibitumen alkalmazása nemzeti ügy. Ezt azzal magyarázta, hogy az USA-ban és Nyugat-Európában a már ismert anyaggal bevont utakon a korábbihoz képest 43 százalékkal csökkent a balesetek száma a felmérések szerint
A gumibitumennek legalább 15% gumiőrleményt kell tartalmaznia.
MTI, zalaihirlap.hu