Heteken belül jönnek az új energiatakarékossági pályázatok

Ezúttal kéménycsere pályázat is lesz, és újra várható hűtőgép- vagy mosógépcsere-program, illetve kazáncsere pályázat is.

Február végén újabb energiatakarékossági pályázatok jelennek meg – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

várakozás óra

hirdetés

Arra készülnek, hogy a keretet majd újból emelni kell a nagy érdeklődés miatt – jelezte.

Közlése szerint a vissza nem térítendő támogatáson belül lesz hűtőgép- vagy mosógépcsere-program, illetve kazán és kéménycsere pályázat. A visszatérítendő támogatást majd komplett felújításokra írják ki február végén, igényelhető világításkorszerűsítésre, fűtéskorszerűsítésre, épület felújításra, amit lakóközösségek, lakások, társasházak, családi ház tulajdonosok, magánszemélyek kérhetnek – sorolta.

Emlékeztetett: eddig hét programterületen – például mosógép, hűtőgép, ingatlan felújítások – lehetett vissza nem térítendő támogatásra pályázni, mintegy 120 ezer család pályázott sikeresen, több mint 23 milliárd forint támogatásra. A legtöbben a hűtőgép programra jelentkeztek – mondta.

energiaoldal.hu – MTI

Kapcsolódó cikkek
Újraindulnak az Otthon Melege pályázatok!

Napokon belül benyújthatóak a hűtőgépcsere- és fűtéskorszerűsítés pályázatok, ugyanis elhárultak az Otthon Melege Program keretében kiírt lakossági energiahatékonysági pályázatok informatikai rendszereinek Elolvasom

Elindult a hűtő- és fagyasztógépcsere-pályázat

Imét megkezdődött a jelentkezés az Otthon Melege Program három lakossági energiahatékonysági pályázatának kiírására, először a háztartási gépekkel. A három energiahatékonysági Elolvasom

Hamarosan indul a mosógépcsere-program

Mintegy 20 ezer háztartás cserélheti le a mosógépet az Otthon melege energiahatékonysági program következő elemében - mondta a Nemzeti Fejlesztési Elolvasom

Júliustól jön a mosógépcsere-program!

Mintegy 12 ezer családnak nyújt anyagi támogatást júliustól energiatakarékos mosógép megvásárlásához a kormány, a folytatódó otthon melege program keretében - Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?