Igyon (csap)vizet!

A lakosságot a csapvíz fogyasztására ösztönző kampányt indított kedden öt állami tulajdonú regionális vízmű, az általuk kínált 15 mintát december 22-ig lehet megkóstolni és minősíteni a budapesti Árkád Bevásárlóközpontban – mondta a kampányindítón Winkler Tamás, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vezérigazgatója.

Részese még a kampánynak a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., az Északdunántúli Vízmű Zrt., az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt., valamint a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. is.

hirdetés

A csapvizet évente több százezerszer ellenőrzik laboratóriumokban, így a minősége kiváló, az ára miatt pedig mindenki számára elérhető – mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára. Az általa vezetett államtitkárság támogatja a kampányt, és a jövőben a hivatalban csak csapvizet isznak ásványvíz helyett – tette hozzá.

A kampány végén összesítik a vízmintákra leadott szavazatokat, így kiderül, hogy melyik a legjobb. Emellett az Árkád Aquabárjában a gyerekek megtervezhetik a csapvizes palack címkéjét és ezek közül is kiválasztják a legjobbat.

Az öt regionális vízmű tavaly már indított közös kampányt, akkor a hatékony vízfelhasználást propagálták. A társaságok évi 91 milliárd liter vizet állítanak elő, 1800 települést látnak el és 6200 dolgozót alkalmaznak.

MTI