Ilyen az új fapados Tesla

Kurblis ablak, meg lemezfelni helyett négykerék-hajtás és 329 lóerő jelenti a fapadot Tesláéknál.

A tőle már megszokott merész húzással kivégezte eddigi alapmodelljét a Tesla. A gyártó honlapján már hiába keressük az eddigi belépőmodellt. A Model S 70D a korábbi 60 kWh kapacitású akkumulátor helyett 70kWh-val gazdálkodhat és az eddigi egy helyett két villanymotor mozgatja, így mind a négy kerék hajtott lesz, akárcsak a csúcsmodell 85D és P85D esetében.

Tesla Model S 70D

A Model S már eddig is teljesen más ligában játszott, mint a konkurencia nagyrésze, akiknél még mindig 150 km körüli hatótáv és 100 lóerőt alig meghaladó teljesítmény az átlagos, de ezzel még magasabbra emelték a lécet.

Tesla Model S dual motor

A két motor összteljesítménye 329 lóerő, ez jóval meghaladja a korábbi 302 lóerős értéket, ami a menetteljesítményeken is látszik, hiszen itt nem kell számolnunk olyan energiazabáló erőátviteli rendszerrel, mint a hagyományos négykerék-meghajtású autók esetében.

hirdetés

 

Így a gyorsulás 5,9-ről 5,2 másodpercre, a végsebesség pedig 190-ről 230 km/h-ra javult. A hatótáv szintén növekedett 390 kilométerre nő a korábbi 335 kilométerről.

Tesla_model-s-70d-ocean-blue

A megújult alapmodellért némileg többet kell fizetni, az eddig 70 000 dollár helyett 75 000 dollár lett az alapár. A műszaki újdonságok mellett három új szín is megjelent: Ocean Blue, Obsidian Black, és Warm Silver.

A jelenlegi csúcsmodell a P85D 691 lóerős és 3,2 másodperces gyorsulása így hat az utasokra (vigyázat, csúnya beszéd következik):

energiaoldal.hu