Itt a szuperszocpol: 10+10 millió forintos támogatást ad az állam három gyermek vállalásakor!

Tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a házaspároknak az új lakás vásárlásához, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján.

Lázár János elmondta: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kiterjesztése keretében a vissza nem térítendő támogatás mellett további 10 millió forintos hitelt is kaphatnak a három gyermeket vállaló családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál.

Terhesség esernyő

Hogy minél biztosabb legyen az otthonteremtés, az új építésű lakások vásárlásakor a támogatás két gyermek esetén 2,6 millió forintra emelkedik – tette hozzá.

Közölte azt is, akik eddig igényelték már a csok-ot vagy korábban az úgynevezett szocpolt, azok a felvett összeggel csökkentett támogatást igényelhetnek. Arról még egyeztetnek, hogy akik nem tudják teljesíteni a vállalásokat, azoknak milyen feltételekkel kell visszafizetniük a támogatást.

hirdetés

Elmondta azt is: az új lakások vásárlása esetében eltörölték a csok feltételei között szereplő négyzetméterár-korlátokat már egy gyermeknél is. Az igénylés felső életkori határa továbbra is 40 év lesz.

Lázár János emlékeztetett arra, hogy január 1-jétől 27 százalékról 5 százalékra csökken az új lakásvásárlás áfája legfeljebb 150 négyzetméteres lakások és 300 négyzetméteres házak esetében. Ezt a kormány azzal egészítette ki, hogy  szintén január 1-jétől önerős építkezésnél 5 millió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.

Emlékeztetett: az építési engedélyezési eljárás bejelentésre változik a 300 négyzetmétert meg nem haladó lakóépületek esetében. 2016 januárjára további építésügyi reformcsomag is készül, ebben a társasházak építésénél is meghatározzák azt a négyzetmétert, amelynél hasonlóan könnyebbé válik a hatósági ügyintézés.  Nemzeti mintaterv katalógus is készül, amelyben olyan tájkarakterrel rendelkező épületeket javasolnak – akár felújítás vagy építés esetére – amelyek gyorsan és hatékonyan megvalósíthatóak – tette hozzá.

energiaoldal.hu – MTI