Ki fizeti a közműadót? Az NGM vizsgálódik, az MSZP szerint az emberek

A Nemzetgazdasági Minisztérium minden lehetőséget megvizsgál a közművezetékek adóztatása tekintetében, az erről szóló előterjesztést a kormány november 7-i ülésén véglegesíti – válaszolta a tárca az MTI kérdésére pénteken.

Az NGM emlékeztet arra, hogy a kormány az október 18-án közzétett EDP-jelentésben a lehetséges “adótárgyakat” már előrevetítette. A jelentés úgy fogalmazott, hogy a helyi építményadó kiegészítéseként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési (telefon, kábeltévé, internet) vezetékek nyomvonala után, ezek tulajdonosára vethető ki adó, és nem tett különbséget aközött, hogy a vezetékek a levegőben, vagy a földben húzódnak – hívja fel a figyelmet az NGM.

kép: Lackó01/indafoto.hu

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ugyanakkor az október 17-én bejelentett második költségvetési kiigazító csomag ismertetésekor azt mondta, a föld alatti vezetékekre, csatornákra vezet be a kormány közműadót, amelyet a szolgáltatók fizetnek. Az adó mértéke méterenként 100 forint lenne.

A Népszabadság pénteki számában írt arról, hogy az új közműadó kiterjesztését fontolgatja a kormány, a legújabb elképzelések szerint már nemcsak a föld alatt húzódó, hanem a felszín feletti vezetékek után is fizetniük kellene a szolgáltatóknak.

A lap pénteki száma szerint az így befolyó, számítások szerint 30-40 milliárd forintot az önkormányzatok kapnák meg, és szabadon felhasználhatnák. Van olyan elképzelés is, amely szerint ezt a pénzt kizárólag a közösségi közlekedés fenntartására, illetve fejlesztésére lehetne fordítani.

MSZP: a közműadót végül az emberek fizetnék meg

hirdetés

Az MSZP fővárosi politikusai szerint ha bevezetik a közműadót, azt végül közvetve vagy közvetlenül az emberek fizetik majd meg, így újabb teher hárul az egyébként is nehéz helyzetben lévő családokra. Közölték azt is, ha nem döntenek most a bölcsődei térítési díj eltörléséről, akkor azt az MSZP teszi meg 2014-ben.

Tüttő Kata, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának helyettes vezetője pénteken sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a közműadó ötletéről még Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester beszélt tavasszal; az egyik lehetséges elképzelés szerint ebből a forrásból is finanszírozták volna a közösségi közlekedés működtetését.

A szocialista politikus felidézte, Tarlós István és a kormány képviseletében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megállapodást is aláírt arról, hogyan működik a BKV közép- és hosszú távon, “miből fogja fizetni a gázolajat, miből fog buszokat vásárolni”. Tüttő Kata szerint a megállapodásból azonban eddig egyetlen pontot sem teljesült. “Mit követett el Tarlós István, hogy egy írásos megállapodást felrúg a kormány, ami a BKV hosszú távú finanszírozásáról szól?” – vetette fel.

Arról beszélt, ma már azt sem tudni, miből lesz forrása a közlekedési cégnek, amelynek jövő évi működéséhez – az 50 milliárd forintos jegy- és bérletbevételen túl – még 70 milliárd forintra lenne szükség.

Véleménye szerint ha a közműadót valamilyen formában bevezetik, akkor azt az emberek fogják megfizetni. Náluk “csapódik le” a kenyér, a tej vagy a közlekedés árában – mondta.

Trippon Norbert, a párt budapesti szervezetének ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy egyre több fővárosi kerületben és településen vezetik be “főleg fideszes önkormányzatok” a bölcsődei gondozási térítési díjat, amely szavai szerint újabb váratlan “sarc” a kisgyermekes családoknak. Kijelentette: a munkanélküliség, az adók, a lakás-, és diákhitelek, a magas üzemanyag- és élelmiszerárak egyébként is nagyon nehéz pénzügyi helyzetbe hozzák a családokat, így ez az újabb, akár több tízezer forintos teher nem fogadható el. Ráadásul – jegyezte meg – az önkormányzatok által szabadon kivethető díj a településeknek mindössze néhány milliós bevételt hoz.

MTI

Kapcsolódó cikkek
Csináld magad öntözőberendezés

Pozderka János rákóczifalvi nyugdíjas használt kerékpárokból készített öntözőszerkezetével harcol a kánikula és az aszály ellen. MTI Elolvasom

Ki fizeti a föld alatti adót?

A legújabb tervek szerint 30 milliárd forintot remél a kormány a föld alatt lévő vezetékekre, csatornarendszerekre kivetett közműadótól - de Elolvasom

Így készítsük fel házunkat/lakásunkat a télre!

A borongós, hideg téli napok korántsem csak hangulatunkra lehetnek rossz hatással. A hó, a jég és a hideg számos kár Elolvasom

Megszületett: a közművezeték adó méterenként 100 forint lesz

A közművezetékek minden megkezdett métere után 100 forint lesz az adó 2013. január 1-jétől a közművezetékek adójáról szóló, a nemzetgazdasági Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?