Kiselejtezett hűtőgépet és elektronikai hulladékot hasznosító üzem épül Karcagon

Kiszolgált hűtőgépeket és elektronikai hulladékokat hasznosító üzemet építenek a kormányzat által nyújtott kiemelt támogatással Karcagon, az ipari parkban – jelentette be a vidékfejlesztési miniszter a nagykun városban pénteken, a sajtótájékoztatóval egybekötött projektindító rendezvényen.

Fazekas Sándor elmondta: a 3,6 milliárd forintos beruházás 170 embernek teremt munkahelyet. Emlékeztetett: az Európai Unió országai között két éve megállapodás született arról, hogy 2016-tól 65 százalékra kell növelni az összegyűjtött és feldolgozott elektronikai hulladékok arányát. “Ez hazánkban is a kapacitás növelését követeli meg, a karcagi beruházás ennek jegyében készül el” – tette hozzá a politikus.

kép: 3L-Y/indafoto.hu

kép: 3L-Y/indafoto.hu

Molnár Zoltán, az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a cég piacra lépésével elsődleges cél, hogy a hulladékok legmagasabb környezetvédelmi és minőségi szintű hasznosítása valósuljon meg. A beruházás további célja a környezetvédelmi iparban működő térségbeli vállalkozások segítése.

hirdetés

Az évi 22 ezer tonna kapacitású üzembe 1,2 milliárd forint értékben telepítenek berendezéseket. A zárt rendszerű német technológiában ugyanazon gépsor képes feldolgozni az elhasználódott hűtőgépeket, illetve az elektronikai hulladékot.

A hűtőgép feldolgozása például úgy történik, hogy először az önmagában is eladható motort távolítják el belőle, illetve leeresztik a rendszerben lévő gáz jelentős részét. Ezután a hűtőgépet egy láncos törőn vezetik át, ennek során szétbontják fém részekre és szigetelőhabra. A szigetelőhabot teljesen mentesítik a gáztól, az így kapott habgranulátum pedig jól értékesíthető. Az üzem a feldolgozás közben összegyűjtött veszélyes gázok megsemmisítéséről is gondoskodik.

A beruházás várhatóan az év végére készül el. Az üzem építése mellett országos begyűjtőhálózatot szerveznek a lakosság, az önkormányzatok és a kereskedelmi üzletláncok körében.

MTI

Kapcsolódó cikkek
A VM korszerűsíti az országos légszennyezettségi mérőhálózatot

A levegő minőségének hatékony ellenőrzése érdekében korszerű merőeszközöket és mobil mérőállomásokat telepít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) - jelentette be Illés Elolvasom

Háztáji agronómusok segítik majd a kiskertet művelőket

Várhatóan jövőre kialakul a kiskertet művelők számára szakmai segítséget nyújtó háztáji agronómusok hálózata Magyarországon – jelentette be a vidékfejlesztési miniszter Elolvasom

Rendelet készül a hulladéklerakási járulék megfizetésének szabályairól

A Kormány rendelete részletesen meghatározza a hulladéklerakási járulék megfizetésének szabályait, a szükséges adminisztrációt, a bejelentkezési és az adatszolgáltatási kötelezettségeket, valamint Elolvasom

Megjelent a Zöld Forrás program pályázati felhívása

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn közzétette a 2013. évi Zöld Forrás program pályázati felhívását, a támogatás keretösszege 85 millió forint, Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?