Klímaegyezmény – Áder: nincs itt a világvége

Nincs itt a világvége azzal, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette országa kilépését a párizsi klímaegyezményből, mert az azt aláíró többi ország ezután is kész tartani magát a vállalásokhoz, ahogyan az Egyesült Államok szövetségi államainak többsége is – mondta Áder János köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.


Az államfő megerősítette, erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja Donald Trump döntését, amellyel kapcsolatban jogos és indokolt a kritika, ugyanakkor kiemelte: a párizsi egyezmény többi országának vezetője nemcsak egyértelművé tette a vállalások betartását, hanem fel is akarja gyorsítani a végrehajtási jogszabályok kidolgozását. Ennek határideje 2018 novembere.

Áder János köztársasági elnök a Magyar Rádió stúdiójában, ahol interjút ad Kocsis Éva műsorvezetőnek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2017. június 9-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Áder János köztársasági elnök a Magyar Rádió stúdiójában, ahol interjút ad Kocsis Éva műsorvezetőnek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2017. június 9-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Az Egyesült Államokban pedig a szövetségi államok többségének, 30-nak a vezetője, törvényhozása bejelentette: nem hajlandó elfogadni az elnök döntését, „ők mindenképpen továbbmennek a párizsi úton” – hívta fel a figyelmet Áder János, jelezve: így az a furcsa helyzet állhat elő, hogy az Egyesült Államok úgy is teljesítheti korábban tett vállalását, hogy kilépett a párizsi megállapodásból. A köztársasági elnök kifejtette: Donald Trump választási kampánya után nem volt meglepő a kilépésről szóló döntés, de ez is lehetett volna olyan választási ígérete, amelynél nem tartja magát szigorúan korábbi vállalásához.

Az amerikai elnök elhatározását azért tartja erkölcsileg elfogadhatatlannak – folytatta -, mert a 19. és a 20. században az Egyesült Államok bocsátotta ki a legtöbb szén-dioxidot a légkörbe – a leginkább hozzájárulva ezzel a mai klímaproblémákhoz -, így az övé a legnagyobb történelmi felelősség a szennyezésért. Noha az utóbbi években Kína átvette tőle az „első helyet”, az egy főre eső kibocsátásban az Egyesült Államok a mai napig messze vezeti a fejlett országok csoportját – mondta, a jövő generációit érintően is felelőtlennek nevezve Donald Trump döntését. Kínával kapcsolatban ugyanakkor hozzátette: az ő álláspontjuk is változott, mert kiszámolták, hogy az iparfejlődés okozta környezeti kár összesített értéke meghaladja az éves GDP-növekedésüket. Ezért körülbelül öt éve Kína is váltott, szénbányákat, szénerőműveket zár be, és napelemparkokat, szélerőműveket létesít, nyitott az atomenergia felé, továbbá erdőt telepít.

hirdetés
Áder János köztársasági elnök a Magyar Rádió stúdiójában, ahol interjút ad Kocsis Éva műsorvezetőnek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2017. június 9-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Áder János köztársasági elnök a Magyar Rádió stúdiójában, ahol interjút ad Kocsis Éva műsorvezetőnek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2017. június 9-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Megjegyezte továbbá, hogy miután az Egyesült Államok várhatóan a finanszírozásból is kivonul, a klímaváltozás elleni küzdelem pénzügyi forrásainak előteremtéséhez a gazdag országoknak, például a G20-csoport másik 19 tagjának „mélyebben kell a zsebébe nyúlnia”. „Ha van politikai szándék, akkor a problémát meg lehet oldani. Ma még ez az eszköz a kezünkben van, ha viszont nem csinálunk semmit, akkor ez az eszköz kiesik a kezünkből, és innentől az elszabaduló klímaváltozásnak és vízválságnak a szenvedő alanyai, kiszolgáltatottjai lesznek” – figyelmeztetett.

Áder János kiemelte azt is: Magyarország azon 21 állam közé tartozik, amelynek 1990 óta úgy nőtt a GDP-je, hogy közben javult az energiahatékonysága, és egyre kisebb mértékű a kibocsátott szén-dioxid mennyisége is.

Az államfő több javaslatot is tett a klímaváltozás ellen. Ilyen például a fosszilis energiahordozók fokozatos kivezetése az energiarendszerből, amelyben az első lépcső a leállás a szénről – és átállás például a gázra -, majd a szél-, a nap- és a geotermikus energia használata.

Az atomenergia is felértékelődik – hangsúlyozta, szorgalmazva emellett a tudományos kutatások felgyorsítását például a környezetbarát, gazdaságos energiatárolás megoldása érdekében. Sürgette emellett a tengeri közlekedés okozta szennyezés kezelését, valamint az erdők irtása helyett erdők telepítését.

energiaoldal.hu – MTI